Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei
Az egyes tárgyalt nyelvrétegeknél idéztünk már példákat az illető körből való idegenszó-használatra is. Most összefoglalóan és hangsúlyozottan szólunk e kérdésről mint Ady stílusának egyik jellegzetességéről, újabb példasorral egészítve ki a korábbiakat, az anyag adta csoportosításban : 1. A mindennapi élet, a hétköznapi nyelv „prózai", „költőitlen" szavai: alkov, fiákker, filoxérátlan, kellner, omnibusz, patika, szirup, vicinális, vicc. 2. Népies-régies ízű szók: attak, circulus, glóbus, golyóbis, kalendárium, matéria, náció, obsitos, planéta, talján, tempós, traktus, zsandár, zsebrák. 3. A választékos, művelt nyelvhasználat elemei fordulnak elő legnagyobb Gzámban. Pl.: akta, bizarr, blaszfém, brávó, eo ipso, fantom, fantaszták, grimasz, hazárd, herold, hisztériás, horizon, ideál, katedrális, panorámás, pária, perdita (Reviczky-örökség), sablon, spekulatív, vátesz, vétó, vízió. Sok ilyen szava érezhetően utazási emlékeket tükröz, mint pl. aloé, bóra, cicerone, fárosz, kaktusz, pálma, szirokkó, yacht. (A könnyed vagy választékos társalgási nyelv szavaival és fordulataival különösen sűrűn él Ady a Margita élni akar c. verses regényében. Tárgya és műfaja, az elbeszélésbe ágyazott korrajz megokolja ezt. E szempontból a mű külön figyelmet és vizsgálatot érdemel.) 4. Klasszikus és történelmi műveltségre, irodalmi olvasmányemlékekre utalnak az olyan szavak, mint grammás-diák, helóta-nép, imperátor, légió, plebs; obeliszk, armadák, bárd, condottiere ; dzsin, kobold stb. 8. Az adys stílus jellemzőjeként s egyszersmind a költő teremtő nyelvművészetének bizonyítékául szokták idézni egyéni szóalkotásait, eredeti nyelvi ötleteit. Ilyeneket valóban nagy bőségben kínálnak a versek. Eleinte különösen a sajátos összetételek tűnnek föl, később inkább az egyéni képzések és szóelvonások. Ezek az új nyelvi alkotások is igazolják Ady stílusának mély gyökerű magyarságát, és bizonyítják ebből sarjadó nyelvalkotó képzeletét. Saját szavai — néhány különleges ötletét kivéve — mind nyelvünk szellemében fogantak, nyelvtani szempontból szabályosak, de újonnan születettek. Nyelvünk hagyományos eszközeit szokatlan módon, eredeti kombinációkban és gyakran meglepő, újszerű hatással használja föl hangulati árnyalásra vagy kifejező erőt sugallva. Földessy szerint Adynak elve volt — akárcsak a háromszavas címadás —•, hogy minden versébe beiktat egy-egy másutt nem használt új, szokatlan, különös szót vagy összetételt, ezzel is egyénítve verseit. (L. Tanulmányok és élmények. Bp. 5 1934. 136. 1., illetve Ady minden titkai. Bp„ 1962. Magvető K. 333. 1.) Ezt azonban nyilván nem lehet szó szerint és okvetlen következetességnek vennünk. Ha ma különösségre törekvést, sőt, néha különcködést érzünk is Ady szóalkotásában, ez részben a kor stílusdivatjának, a szecessziónak a nyoma, s bár utánzói ezekben a külsőségekben követték őt leginkább és legkönnyebben, hatása csak közvetett az utókorra: fölszabadító, bátorító és gazdagító, alig van azonban olyan szóalkotása, amely közkeletűvé vált, akár az irodalmi nyelvben is. A példák bőségéből csak mutatót adunk néhány főbb csoportba rendezve: 1. Összetételek: álom-bakó, álom-fickó, álom-vitézek (az álom Ady egyik kulcsszava a csók, bús, szent, öröm, mámor, vér, halál, ős, fátum stb. mellett), csók-palota, csók-örvény, fény-ember, mámor-gályák, öröm-zászlós, vágy-keselyű, várharmat stb. E költői, „romantikus" szókapcsolatok inkább Ady első korszakára jellemzők, később „realistább" színezetűek a gyakoriak. Pl.: asszony-lutri, domb-kerítéses sík, Hazugság-ház, Isten-szag, köd-guba, muszájHerkules, perc-emberkék. Ezeket az összetételeket Ady majdnem mindig kötőjellel írja új, egyszeri és alkalmi voltuk jeleként.
