Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében
úgy nevettem. Tiszta volt a látásom. A nagyok összefogtak, hogy minket bolondítsanak. Lehet, hogy van még falu másutt is. De az nagyon messze lehet. Az egér azonban nem beszél. A farkas sose is volt. Vannak szörnyetegek, de azok a levegőben röpködnek. Olyan a formájuk, mint az emberé. Ott van az öreg Mitru. Azt a múlt héten temették, de visszajár a temetőből. A hosszú Miska látta ezt is. A jegenyék alatt is táncoltak Szent János napjának éjén a tündérek. A kastélyba is ellátogatnak a régi Pelleyek ..." — olvashatjuk Mikor Bodrit legyőzték c. novellájában. Az idézett sorokból is kiérezhetjük, hogy gyermekkorában maga is, mint általában a falusi emberek, hitt ezekben a történetekben, hatásuk éppen ezért annyira mély és intenzív lehetett, hogy feltehetően Ady lelkületére, sőt egész költészetére is jelentős befolyást gyakorolhattak. Arra vonatkozóan, hogy a gyermekkor élményeit, a gyermeki lelkületet milyen meghatározóan fontosnak tartotta a művészi alkotásban, érdemes idézni Juhász Gyulához írott levelét: „Ott fenn a nagy intellektus bércén vágja magát a földre bátran. Ne rösteljen csecsemő lenni. Rúgjon, ordítson, reszkessen, kísérteteket lásson, gügyögjön, bocsássa, ejtse vissza magát a mi gyermekkorunkba ... Ebből lesz aztán a vers . . ." 9 . Egyéb konkrét vallomásai is kétségtelenné teszik, hogy Ady gyermekkorában igenis hitt a hazajáró holtak, a földöntúli szellemek, túlvilági szörnyek létezésében. Hitt, és éppen ezért iszonyatosan félt is tőlük: „Mindig féltem... Féltem a közeli temetőtől gyermekkorom falujában, s a házhíjának ajtaján mindig láttam a sötétben fehér, halott árnyék-rokonaimat besuhanni. Négy évvel volt fiatalabb az öcsém, s ő kacagta le előttem először a félelmet. . .". 10 Költeményeiből is kiolvashatjuk, hogy a gyermekkori mesék és történetek fantázialényei Ady lelkében életre szólóan tanyára leltek : Mindig szerettem árnyat és mesét (A mese meghalt) A lelkem ódon, babonás vár, Örökös itt a lélekjárás, A kripta-illat és a köd. Árnyak suhognak a sötétben S elátkozott had nyöszörög. (A vár fehér asszonya) Ös kisértetek bennem vihognak. Hűs éjszakán, hős nappalon, Örökös a lakodalom . . . (A Mindent hurcolva) Tébolyodott kisértetecskék Szorítják össze a szivemet S riasztanak föl-föl: „jaj-jaj-jaj". (A rémület imája) 9 L. Ady Endre válogatott levelei. Bp., 1956. 124. 1. 10 Félelem és írás. Nyugat 1909. nov. 1. II. köt. 516. 1. — Kötetben 1. AEÖPM IX. 361—364. 1.
