Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)

Erőteljes vonásokkal rajzolt kép nyitja meg a verset. Megállhat önmagában is, hiszen a gondolatmenet elrugaszkodik tőle a negyedik sorban. Függetleníti magát a képtől, s nem is tér vissza hozzá többet. Bátran elkülöníthető tehát az első versszak a többi hattól. Betölti a négy első sor a kötet prológusának funkcióját, mert mottóként a „Titok-korszak" két legnagyobb szerepű fogalmát fűzi egybe, amikor a Minden és a Titok együvétartozását képpé formálja. Elszakadva a nyitószakasz képszerűségétől, Ady egyszersmind föladja egyik legsajátabb versszerkesztési modelljét is. Azt a szoros és szerves kapcsolatot, ami a verseinek élén megformált képhez, illetőleg gondolathoz az esetek legnagyobb részében fűzi a versmenet további részeit. Amikor a gondolat itt a második szakasztól fogva — a harmadik strófa kivételével — leveti képszerűségét, tehát a nyitósorokban sodorni kezdett fonál végérvényesen megszakad, kezdetét veszi a fogalmak nyüzsgése. Ady művészi fejlődése pedig még nem érte el azt a szintet, amelyen, egy-egy kivételes esetben, puszta fogalmakat is teljesértékű műegésszé tud szervezni. Bármennyire fontos is az itt előforduló fogalmak csoportja arra az időszakra nézve, amelynek összefoglaló önportréját kívánja segítségükkel megalkotni a költő, művészileg föl nem dolgozottan és áttekinthető szerkesztés nélkül tudta csak egymás mellé rendelni őket. Másfelől pedig a művészi földolgozás hiányában elvont fogalmaknak megmaradó és ennélfogva élettelen nagybetűs szimbólumok összecementezésére hivatott nyelvi közeg is híjával van a költői lendületnek. Éppen az itt szereplő fogalmak élettelensége irányítja figyelmünket a kötetnek azokra a darabjaira, amelyekben a pillanatból az élmény ereje folytán önálló világ bontakozik ki, s a fogalmak e világnak a költői vízió közvetítésére alkalmas szerves összetevőjeként lépnek elénk, mint eleven szimbólumok. Természetesen nincs itt terünk A Minden-Titkok versei, valamint a kötet prológusa közti valamennyi fogalmi kapcsolat fölmutatására. A „pars pro toto" elve termékenynek bizonyuló önkényét alkalmazva elsősorban azt a három verset idézzük majd a kötetre nézve reprezentatívokként, amelyeket először közölt a Nyugat a kötet címét előlegező csoportban. A csodák esztendeje, a Hiszek hitetlenül Istenben és a Senki élőnek ellensége címmel kötetbe iktatott versek alkották a költő eredeti szándéka szerint ezt a csoportot.

35 Belőlük merítem a kötet által határolt fejlődésszakaszt jellemző gondolatoknak a vezérversben előforduló fogalmakkal azonos irányba mutató párhuzamait. E gondolatok közül a legtöbbször ismételt a világ egységének szubjektív átélését próbálja megfogalmazni. Korának egyik legtipikusabb és legnyomasztóbb életérzése: a személyiség töredezettsége, az emberi élményvilág földaraboltsága elleni lázadás készteti Adyt a teljesség átélését célzó erőfeszítésekre. A lázadás lobogója a Minden fogalma. A szétesettséggel, az ember személyiségének és viszonyainak a polgári társadalomban végbemenő megcsonkításával és torzulásaival szemben kívánja élményszerűen birtokba venni ezt a fogalmat, és állandó kapcsolatban maradni vele. Az önmagára utalt én gyötrelmes élményei, a „minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban" (Kocsi-út az éjszakában), a „magam vagyok és én vagyok" (A rém-mesék uhuja) szorongásai ébresztenek heves vágyat a költőben a teljesség élménye után. Ennek a vágynak és a belőle fakadó világnézetbeli kö35 A Nyugat 1910. február l-i számában A Minden-Titkok verseiből gyűjtőcímmel négy költemény látott napvilágot. A 30. számú jegyzetben idézett levél tanúsága szerint azonban a III. darab, mely a kötetben A Szerelem eposzából címet kapta, eredetileg nem tartozott ebbe a csoportba, és A nagy Csatatér címmel önállóan kellett volna megjelennie.