Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)
pektívaként népe számára is létezik. Az önmagát akár mártírság árán is megvalósító művész sorsa a meghatározatlan tárgyiasság szintjén átlényegül az egész nemzet számára föltáruló távlattá. Ez konkretizálja és igazolja költőileg a vers sugallta önszemléletét : a magát új honfoglalónak látó és láttató Adyt. Ezért nem lóg a levegőben megalapozatlanul, hanem költőileg hiteles mozzanat a vers szemléletbeli kulcsszava, a nyomatékos előismétlések során elhangzó mégis. Általa tágul az önszemlélet a nemzet sorsát érintő alternatívává, és ível át a hiábavalónak látszó lázadástól meg a vértanúságtól a győztesnek, újnak és magyarnak minősített önkiteljesedés perspektívateremtő erejéhez. Mi hozott fordulatot a művészi tömörítést s ezzel együtt a világszemléletet tekintve Adynak ebben a korábbi alkotásokhoz oly sok szállal kötődő 23 művében? Miből merítette a költő a fordulathoz szükséges művész-öntudatot A magyar Ugaron ciklus gerincroppantó életérzést sugalló versei gondolatkörében? Hiszen az egész Űj versek kötetet végiglapozva legfeljebb két költeményre fogunk lelni, amelyek ennyire biztosnak mutatják Adyt művészi termelőképességében és önmegvalósító erejében. Csak a Midász király sarja és az Űj vizeken járok közelíti meg a kötet prológusát az öntudat szilárdságát tekintve. De a két másik vers adta önportréban nincsenek olyan vonások, amelyek magyar voltával, az ebbe rejlő előrelendítő vagy visszahúzó erőkkel népe sorsának reprezentánsaként viaskodó költőt mutatnák közvetlenül. Egyik sem a „magyar" Ady verse, alkotójuk nagyon indokoltan sorolta őket a Szűz ormok vándora ciklusba. Darabontként érkezett el Ady a magyarság gondolatával és saját magyarságával folytatott küzdelme első diadalmas állomásához, az Űj versek prológusához. Hazánk történelmében oly gyakori, valóságos alternatívát nem kínáló, de egyben súlyos válsághelyzetek egyikére volt válasz a költő részéről a darabontság. 2 '' 1 A történelmi helyzet kuszáltságából fakadt, hogy az úri politika szűk korlátain belülmaradó kérdésfölvetésre Ady sem tudott minden tekintetben előremutató választ adni. A koalícióban egyesült pártok szövetségének nemzeti követelései végső soron a hazai nagybirtok agrárius érdekeinek kifejezői voltak a közjogi és katonai status quo fenntartására, illetőleg megerősítésére törekvő összbirodalmi érdekekkel szemben. Ady számára a koalíció győzelmének első pillanatától fogva, sőt már a választási küzdelmek alatt is világos volt, hogy a nemzeti jelsza23 A kétrészes lírai esszével közös motívumokról részletesen esett szó, bár hangsúlyoztuk, hogy a fölsorolás korántsem teljes. Néhány idézettel az 1905. évi publicisztikai terméséből további párhuzamokra hívtuk föl a figyelmet, és itt a módszeres eljárás bizonyosan sokkalta bővebb eredményeket hozna. A vers értelmezői és elemzői pedig számos szövegszerű egyezést mutattak ki jóval korábbi Ady-művekkel. A legszembeszökőbb ezek közül a Bilek c. cikkben (Nagyváradi Napló 1903. júl. 28. AEÖPM IV. 132. 1.) emlegetett legenda Gógról és Magógról, de a kőfalak döngetéséről is olvashatunk egyéb helyeken (AEÖPM I. 395.; III. 102. 1.). A vers 13. sorának előképével szolgál több korábbi Ady-mű. Így a Fuimus („De jó, ha elszállt..."): „Mit sem várva, mitől sem félve . . .", a Még egyszer . . .: „Mit sem remélve, mit se várva . . .", valamint az Éjimádó I. része: „Reménykedem, bár mit se várok . . .". A Verecke és Dévény közti feszültségnek a költőben megütköző ellentétét pedig a Dankó fogalmazta meg eképpen: „Keletről szakadt törzs napnyugatra szállnék . . .". A Dévényre mint hazánk Európa felé eső kapujára történő utalást pedig idéztük föntebb. 24 Az Ady darabontsága fölvetette életrajzi, politikai és világnézeti kérdésekre nézve lásd Ady Lajos: Ady Endre. Bp., 1923. Amicus. 107—109. 1.; Bölöni György: Az igazi Ady. Párizs, 1934. Atelier. 56—57. és 66—67. 1.; Varga József: Ady útja az „Üj versek" felé. Bp., 1963. Akadémiai K. 34—36. és 60—72. 1.; Vezér Erzsébet: i. m. 125—127. 1.; Király István: i. m. I. 103—111. 1.; Dolmányos István: A koalíció az 1905—1906. évi kormányzati válság idején. Bp., 1976. Akadémiai K. 120—125. 1.
