Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Jemnitz János: Ady és Jaures
közölték a két párt vezetőinek háborúellenes állásfoglalásait. S ehhez a küzdelemhez tartozott az az akcióterv is, hogy az elismerten kitűnő szónok, Jaurès, Berlinben szólaljon fel a német munkások előtt, ismertesse a francia munkások, szocialisták álláspontját, s így közvetlen, személyes impressziók keltésével is meggyökereztesse az internacionalista, antimilitarista érzelmeket. Mindezt tudta a német kormány, éppen ezért megtagadta Jaurestől a beutazási engedélyt. Az esetre érzékenyen reagált Ady, aki utalt arra, hogy a legfékevesztettebb orosz reakciós soviniszták nyugodtan utazhatnának Berlinbe: „Aki csak kedves a cárnak, kedves volna Vilmos Bülowjának is. A német nép erkölcseit csak a Jean Jauresektől félti a császár. Déroulède-nek (vagyis a francia nacionalista jobboldal egyik legféktelenebb tollforgatójának — J. J.) inkább megengednék, hogy szóljon Berlin népéhez, mint Jean Jaurésnak. Kedvesebb a császár füleinek az à Berlin! dühös ordítása is, mint az a rettenetes ige, hogy egymás testvérei minden népek. Jean Jaurès nem mondhatja el Berlinben, hogy a háború nem a népeké. Hogy a hadsereg az emberiség boldogságának börtönőrserege. Hogy a zsarnokok vagy uralkodni vágyók uszítják egymásra a nemzeteket. Nem mondhatja el Jean Jaurès, hogy elég volt már a vérből, az elnyomásból, a boldogtalanságból. Német testvéreinek nem mondhatja el Jean Jaurès, hogy jog, kenyér, kultúra a népek álma. Nem a vér. Nem mondhatja el Jean Jaurès, hogy legyen úrrá már a szeretet a népek között. Nem engedi a császár. 13 Jean Jaurès otthon német bérenc. Megköpdösheti az utolsó nacionalista, csirkefogó is. A germanofóbia ellen küzd hosszú esztendők óta, 14 a revansőrület ellen, a francia—német testvériségért. És mégis fél tőle a berlini cézár. Mert a császárokat nem érhetné rettenetesebb csapás annál, mint ha a népek egymást megértenék." Ady ezután azt érzékeltette, hogy Jaurèst ugyan Berlintől távol tudták tartani, de az orosz forradalom mégis új korszak bekövetkeztét jelzi, hiszen a hadsereg lázadozását is megérték, s ennek jelentőségét Berlinben s Vilmos császárnak is mérlegelnie kell. Ilyen összefüggésben kanyarodott azután vissza Ady Jaurèshez: „Jean Jaurèst nyakon csíphetnék a határon a német zsandárok. De hogy csípik nyakon azt a vágyat, mely milliók szívében lángol már elolthatatlanul? Hogy csípik nyakon a Jean Jaurèsek igazságait? Meddig marad a hadsereg az Én Hadseregem, mely nekiszegeződhetik e vágyaknak?" 15 Egy nappal később Ady még egyszer visszatért az előbbi kérdésre: „Nem Millerand-féle egyéniség 10 (ti. Jaurès — J. J.). Ujabb, erőszakosabb, félelmesebb, habár nem látnák meg benne a szocialistát azok, akik Bokányi Dezsőn vagy Csizmadia Sándoron tanulmányozták a szocialista vezérek természetrajzát. Vértanú-hajlamai éppen nincsenek. Űr volt Combes és Loubet (vagyis a polgári radikális politikusok — J. J.) fölött. Maga volt az akarat. Imádja a hatalmat, mint egy valamikori babiloni király. De miniszter talán semmiért sem lett volna. Ö más hatalmat imád. A kormányzóét, az újságíróét, a tömegvezérét együtt rang és felelősség nélkül. (Ady itt rendkívül rapszodikusan, sőt önkényesen írt le so13 Jaurès Berlinben elmondani kívánt beszédét azután a francia és a német szocialisták lapja egyaránt közölte. (A beszéd magyar szövegét 1. Jaurès: i. m. 71—75. 1.) 14 Jaurès első antimilitarista, békevágyó beszédei, cikkei még az 1880-as évek közepén jelentek meg, illetve hangzottak el. (L. J. Jaurès: i. m. 41—70. 1.) « Ultimátum. BN 1905. júl. 8. AEÖPM VI. köt. 205—207. 1. 16 Millerand ekkoriban francia reformista szocialista politikus, aki 1899-ben a polgári kormányban szocialistaként először vállalt miniszteri tárcát, heves vitát váltva ki az egész nemzetközi munkásmozgalomban. A forradalmi baloldal, de még a centristák is bírálták lépését.
