Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

cionalizmus. Talán már nemsokára nem lesz szégyen igazi hazafinak lenni sehol a világon". És ugyanebben a cikkben írja: „A nacionalizmus nem hazafiság".

107 A koalíció bírálata nem változtat Adynak a magyar szociáldemokráciával kapcsolatos elismerő, de fenntartásos nézetein. A Budapesti Napló hasábjain, 1905 tavaszán, korábbi véleményét húzza alá: „A munkások föltétlen joga a szervezkedés s a harc a munka érdekéért. A munkaadónak ugyanilyen joga a szervezkedés és érdekeik védelme". Majd a meglepő figyelmeztetés: ,,És ne siessünk az osztályharc élességében elérni a Nyugatot".

108 Ez utóbbinak a magyarázata, hogy Ady, polgári radikális hatásra, ekkor leértékeli a magyar burzsoázia társadalmi súlyát, osztja a „tiszta feudalizmus"-nak — a szociáldemokrata párton belül is tért hódító — elméletét. 1905 májusában ingerülten ír arról, hogy „a külföldi mintákban utazó szocializmus akarja főképpen elhitetni önmagával, hogy itt a gőgös, dús polgárság alól kell kirántani a hatalom székét. ... A faktum az, hogy mi vagyunk Európa egyetlen feudális országa."

109 A magyar szociáldemokrata vezetéssel kapcsolatos túlzott aggálya tűnik ki Jaurésről írva is, akiről megállapítja, hogy „nem Millerand-féle egyéniség", majd így folytatja: „Habár nem látnák meg benne a szocialistát azok, akik Bokányi Dezsőn, vagy Csizmadia Sándoron tanulmányozták a szocialista vezérek természetrajzát." Jaurést nem tömegembernek, hanem szinte neitzschei, adys hősnek látja: „Übermensch, evolucionista, zsarnok, népbarát — egyszerre."

110 Ugyancsak Jaurès kapcsán, de az egész szociáldemokráciáról szólva a korábbiaknál sokkal nyomatékosabban ismétli meg már említett kételyeit : „Jean Jaurès előre igazolja azokat, akik a negyedik rend harcát nem világmegváltásnak, de éppen olyan osztályharcnak tartják, mint volt a harmadik renddé. Elnyomottak lesznek még azután is. Jogokért küzdők".

111 Bizonyos fenntartásokra utal A társadalmi fejlődés iránya c. kötet, illetőleg a Társadalomtudományi Társaság által rendezett vitával kapcsolatos álláspontja is. Ady a Budapesti Napló 1905. február 16-i számában Egy könyv és egy ember címmel cikket írt.

11

'

2 Ebben röviden méltatja a vita anyagát publikáló kötetet, amely többek között tartalmazta Gratz Gusztávnak a liberalizmusról, Batthyány Ervinnek az anarchizmusról, Geöcze Saroltának a konzervativizmusról és a keresztényszocializmusról, továbbá Szabó Ervinnek a szocializmusról szóló előadását. A felszólalók között olyan nevek szerepelnek, mint Giesswein Sándor, Prohászka Ottokár, Harrer Ferenc, Schmitt Jenő, Hegedűs Lóránt és Garami Ernő. Vezér Erzsébet joggal hívja fel Ady elismerő recenziójára a figyelmet.

113 Hozzá kell azonban tenni, hogy Ady nem bocsátkozik az elhangzott előadások, illetőleg felszólalások méltatásába. Valóban feltehető, hogy Szabó Ervinnek a szocializmusról szóló — Marx és Engels munkásságával szemben nemegyszer kritikus — fejtegetéseit különösen nagy figyelemmel olvasta. Előadásában Szabó nyomatékosan hangsúlyozza azonban azt is, hogy „Marx és Engels voltak az elsők, akik a szociológiának oly kutatási alapot adtak, amely nemcsak hogy ma is él még, hanem tulajdonképpen csak most kez107 Uo. 118—119. 1. 108 Uo. 134—135. 1. »<» Uo. 160. 1. 110 Uo. 207—208. 1. 111 UO. 208. 1. «

2 UO. 58—60. 1. 113 L. Vezér Erzsébet: Ady Endre. Élete és pályája. Bp., 1969. Gondolat K. 127. 1.