Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

E. Csorba Csilla: Ady száz arca (Fényképikonográfia)

levelezőlapként feladott, a jelen képpel nyilvánvalóan egy időben ké­szült fotó alapján azonban kétségtelen, hogy mindkét képet római keletkezésűnek kell tartanunk. Ebből következően az Adytól s a kép kö­zepén látható Lédától balra ülő nőt sem tekinthetjük — Vezér Erzsé­bet megjelölése szerint — Léda húgának, Brüll Bertának, mivel Brüll Berta Ady s Léda közös olaszországi, illetve római útja idején — mint ezt Ady számos Brüll Bertához írt akkori levele tanúsítja — mindvé­gig Budapesten tartózkodott. Hogy a szóban forgó személy ki lehet, nem tudjuk. — A kép színhelyére 1. a 34. számú tétel 7. pontját A színhelyből következően valószínűnek látszik, hogy a képen álló férfi a színhelyül szolgált vendéglő pincére. A kép hátterében ülő fér­fi kilétét nem tudjuk. — Adyék olaszországi útjára s a kép keletke­zési idejére nézve 1. még a 34. számú tétel 7. pontját. — A képpé] egy időben készült még a 34., 36. és a 37. tételben leírt fotó. 36. 1. Róma, 1911. június 4 és 13 között 2. — 3. a) 89X123 mm b) 60X 90 mm 4. a) MTA Kézirattára. Jelzete: K 20/148. b) OSzK Kézirattára. Jelzete: írod. Analekta 97. 5. a) Ország-Világ 1961. aug. 2. 31. sz. 8. 1. •— Vincze Géza közlése 6. a) L. alább a 7. pontot. b) A képen Ady autográf tintaírású teljes névaláírása. 7. Az a) fotót Ady képeslapként 1911. jún. 13-án küldte Rómából Buda­pestre Ady Lajosnak. A lap hátoldalán és részben a képes felén Ady autográf tinta-, illetve ceruzaírásával Ady Lajosnak szóló, Ady római napjairól beszámoló levél. A b) kép Ady Endrének, a Nyugat főmun­katársának 191 l-re kiállított kedvezményes árú MÄV bérletigazolvá­nyában található lepecsételve, perforálva. — Az a tény, hogy a b) fotó egy 191 l-re kiállított vasúti igazolványba került, látszólag meg­kérdőjelezi a kép fenti datálásának helyességét, mivel a vasúti bér­letigazolványokat általában az év elején szokás kiállíttatni. Az év ele­jén, január 23 és március 25 között azonban Ady Párizsban tartózko­dott, majd május 10-től június 22-ig ismét külföldön élt, s így bizo­nyára kevéssé volt szüksége a kérdéses, csupán itthon érvényes iga­zolványra, amit a jelek szerint Ady csak az év közepe táján váltott ki. Hogy a kép valóban római keletkezésű, azt a levelezőlap változatú a) fotó római feladása mellett bizonyítja a kép hátoldalára nyomtatott olasz szöveg is: „Cartolina postale''. A kép nyomtatott olasz szöveg­gel készült sokszorosítása már önmagában is nehezen teszi elképzel­hetővé, hogy a felvétel ne Olaszországban készült volna. •— Adynak a kép keletkezésekori római tartózkodására nézve 1. a 34. számú tétel 7. pontját. — A kép egy időben készült a 34., 35. és a 37. számú fo­tóval. 37. 1. Róma, 1911. június 4 és 13 között 2. — 3. — 4. —

Next

/
Thumbnails
Contents