Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Erényi Tibor: Ady és a szociáldemokrácia (1897—1906)

vétlen tapasztalatokat is a magyar társadalmi valóságról. Bár a debreceni évek története kevésbé feltárt, nincs okunk kétségbe vonni, hogy már a pályakezdő Ady ban is megvolt az a tulajdonság, amelyet az érett Adyval kapcsolatosan a kortársi visszaemlékezések egyöntetűen tanúsítanak: az emberekkel, főleg — későbbi szóhasználattal élve — az „utca emberével" való rendszeres kapcsolat, az élet minden jelensége iránti fogékonyság. Egyébként 1899 januárjában — Bókától eltérően — nem látunk éles fordulatot, már a korábbi Ady-cikkek közül is több a társadalmi radikalizmus jegyében fogant. Ami magát Debrecent, „a szabadságharc fővárosá"-t illeti, érdemes megjegyezni, hogy a hagyományos, szabadelvű-függetlenségi pártviszonyok már a kilencvenes években, éppen a jelentkező munkásmozgalom hatására, kibővültek. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1894-es kongresszusának debreceni küldötte, Magyar Antal, joggal állapította meg: „Debrecenben három év előtt híre sem volt a szocializmusnak, most nemcsak az ipari munkások, hanem a mezei munkások is nagy számmal csatlakoztak elveinkhez."

10 A századvégen már munkásgyűlések, munkástüntetések vannak Debrecenben. Az elmondottakat figyelembe véve tehát nagyon is vitathatónak tűnik Schöpflin Aladár megállapítása, hogy ti. Adynak „Debrecenben még alig volt fogalma a városi és a falusi élet különbségeiről, a magyarság helyzetéről, a kor szociális kérdéseiről".

17 Az adatok •— a prózai művek első kötetének jelentős részét idézhetnénk —• inkább Kardos László állítását igazolják, aki így ír a debreceni évekről: „A világfelfogás sarkalatos kérdéseiben hajszálnyi különbség sincs a pelyhes állú kis vidéki poéta s a modern magyar irodalom fejedelme között."

18 A szocialista mozgalomról, az egész fennálló társadalommal szembeszálló politikai erőről Ady mint radikális már Debrecenben, 1899 júliusában, megemlékezik; méghozzá nemcsak magyar, hanem nemzetközi összefüggésben is: „A szocializmus, melyet a »jövő zenéjének^ nevezett el a tartalom nélküli frázisok kora, nagyon is hangosan kezdett bele a forradalmi indulóba. Nemcsak Belgiumban, nálunk is. A budapesti szocialisták már forradalommal fenyegetőznek .. . Egy szegény embert a nyomor halálba kergetett, s az utolsó sorokban, hátrahagyott levelében a gazdagokhoz fordul: ne hagyják éhen veszni a szegényt!... Dehogy hallják meg a nyomor segélykiáltását. Felfordult világ ez, mely nem egykönnyen fog észretérni ! .. . Pedig még sokat segíthetne egy kis humanizmus, meg egy kis demokrácia . . .".

19 Ady két szót húz alá: a szocializmust és a demokráciát. Gondolatmenetéből kiviláglik, hogy a liberalizmuson túlhaladó demokrácia következetes alkalmazásával még megelőzhetőnek tartja a szocializmust. Vagyis, szerinte a polgári demokratikus reformpolitika elodázhatja a szocialista átalakulást. E felismerés mélyértelműségét aligha lehetne tagadni. De demokráciáról írva Ady komolyan vett, következetes plebejus-demokrata politikára gondol, nem pedig a klasszikus polgári liberalizmusra vagy a demokratikus jelszavakkal történő szédelgésre. Hiszen tudta, és nem sokkal a szocializmusról tett megálla16 MMTVD II. 280. 1. L. még Hajdú-Bihar megye és Debrecen munkásmozgalmának története. Szerk.: Tokody Gyula. Debrecen, 1970. Az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Városi Bizottsága stb. kiadása. 17 Schöpflin Aladár: Ady Endre. Bp., 1934. Nyugat. 10. 1. 18 A fiatal Ady világa. L. Ady-Múzeum. I. Szerk.: Dóczi Jenő és Földessy Gyula. Bp., é. n. Athenaeum. 51. 1. 19 AEÖPM I. 178-179. 1.