Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

M. Pásztor József: Ady eszméinek térhódítása az ifjúság soraiban az ellenforradalmi Magyarországon

Ady Endrével Debrecen városa életében mostohán bánt. Talán a jóvátétel szándékával alakult meg 1922 őszén az Ady Endre Társaság, melynek erejét és eszméjét egy két év múlva általuk elhelyezett emléktábla, illetve annak fel­irata dokumentálja: „Harcos vezérünk, Ady Endre, / Lobogj elénk, mint égi fárosz. / Hogy lángragyújtott, szent hitünktől / Megtérjen ez a büszke város". 24 Sok eredményt hozott a város fiatal tanárának, Kardos Lászlónak a tevékeny­sége, aki felkutatta és közzé tette Ady debreceni alkotó munkájának termékeit, ezzel egyidőben pedig megírta A huszonegyéves Ady Endre c. tanulmányát. 25 Kardos László, valamint kor- és eszmetársai a város társadalmi életébe be­kapcsolódva, azt tapasztalták, hogy a szellemi élet képviselői „éppúgy apró pártokba forgácsolják erejüket, mint a nagy tömegek". Ezért olyan tömörülést akartak létrehozni, amelyben „a szellem és a szépség" nevében gyűlnek össze „a művészek és műbarátok". Tervezett szervezetüknek pedig az Ady Társaság nevet adták. A névválasztást az alakuló ülésen Juhász Géza kereskedelmi is­kolai tanár a következőkkel indokolta: „Ady nagyságát ma már senki komo­lyan kétségbe nem vonja. Lángelméje egyetemesen hatott. Nemcsak az újabb költőkön mutatkozik a hatása, hanem a képzőművészek és muzsikusok törek­véseit is fölszabadította. Ezért lehet az erők egyesítésére szánt alakulatnak neve Ady Társaság". 26 Az alapítók világnézeti orientációja kifejezésre jutott abban, hogy a közönség elé lépésük alkalmakor Babits Mihályt, Juhász Gyulát és Sza­bó Lőrincet hívták meg ünnepségsorozatukra. Az országos visszhangot kapott debreceni Ady-napról megjelent sajtóbeszámoló szerint Debrecenben Ady End­re neve alatt „először sikerült egy táborba tömöríteni a városnak faj, felekezet, politikai pártállás és világnézet szerint eddig oly élesen széttagolt írói és mű­vészi tehetségeit". 27 Más élményekkel és utakon jutott el az Ady-élményhez a csehszlovákiai „magyar új nemzedék". „A kisebbségi magyar diákság a kispolgári ideológia naiv általánosságát örökölte csak" az apák nemzedékétől — írja le már 1929-ben Balogh Edgár. Elmondta ugyanott azt is, hogy „idegen többségű állam tagja­ként" élve, problémájuk az volt, hogy „mi határozza meg az ő nemzeti vol­tukat". A választ az akkor felszínre került faj fogalmában találták meg, mert fajában „egyszerre együtt találta magát minden magyar származású ember­rel". Figyelmük a nemzetből kirekesztett parasztság felé fordult, náluk fedez­ték fel „a magyar nyelv, zene, költészet és művészet gyökereit". A magyar szellemi élet élő képviselői közül Móricz Zsigmond és Szabó Dezső lett a pél­daképük, mivel az ő „gyökeresen magyar" írásaikban „a magyarság a maga élő valóságában, földrajzi és történelmi determinációban mint az államiságtól 24 Ady Lajos: Ady Endre. Bp., 1923., Amicus. 46. 1.; A debreceni Ady-ünnep. Ady-Múzeum. Szerk.: Dóczy Jenő és Földessy Gyula. II. köt. Bp., 1925. Athenaeum. 212. 1. 25 Kardos László: A fiatal Ady világa. Ady-Múzeum. I. köt. Bp., 1924. 43—51. 1.; Pótlás a debreceni adatokhoz s az Ady és a Holnap körüli vitához. Uo. II. köt. Bp., 1925. 72—75. 1.; A huszonegyéves Ady Endre. Gyoma, 1922. Kner. 26 Juhász Géza Emlékkönyv. Debrecen, 1975. Kossuth Lajos Tudományegyetem kiadása. 291. 1.; A társaság történetére 1. Kardos Pál: A debreceni Ady-társaság húszéves története (1927­1947). Vándortűz 1947. nov., 6. sz. 92—104. 1.; Simon László: Adalék a debreceni demokratikus szellemi mozgalmak, különösen a Debreceni Ady-Társaság második világháborúkorabeli tör­ténetéhez. Irodalomtörténet 1961. 3. sz. 296—304. 1. 27 Három magyar költő az Ady-ünnepen. Debreceni Független Újság 1927. nov. 25. 268. sz. 1. 1.; Feledhetetlen ünnepe volt Debrecennek a vasárnapi Ady-nap. Uo. nov. 29. 271. sz. 2—3. 1. ; Ujabb dokumentumok: Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek és Babits Adyról. (L. a 19., illetve a 13. sz. jegyzetet.)

Next

/
Thumbnails
Contents