Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Tverdota György: Ady öröksége József Attila életművében

vany említett Ady-értelmezését mint két eltérő nyugatos álláspontot szembesíthetjük. Krúdy úgy állította be Hatványt, mint a borozgató költő rossz szellemét, aki őt kedve ellenére mindenféle irodalompolitikai csatározásokba kényszeríti, mint idegent Ady Endre éjszakáiban.

60 Ez az alapállás a húszas években sokkal inkább jellemző volt a nyugatos Ady-irodalomra, mint a Király György- vagy a Hatvany-féle. Általában nem tartották jó verseknek sem a proletárverseket, sem a Galilei-kör számára írott költeményeket. Adyról nemegyszer úgy emlékeztek meg, mint aki szégyellte szociáldemokrata kapcsolatait. Szocialista vagy a proletariátussal rokonszenvező megnyilatkozásait úgy értelmezték, mint az általános emberi részvét megnyilvánulásait, és hangsúlyozták, hogy Ady költői-emberi gyakorlatában pártszempontokat sohasem érvényesített.

61 Az Ady körüli Népszava-vita felelevenítése is inkább a költő és a Szociáldemokrata Párt közötti kapcsolatok nehézségeire, problémáira és nem e kapcsolat meglétére és eredményeire helyezte a fő hangsúlyt.

62 A Nyugat körének húzódozását a kérdés megfelelő szintű elemzésétől részben az a tény magyarázza, hogy hívei nem akarták fejükre idézni a destrukció vádját. Általában nem tagadták meg első korszakukat. Vállalták háború alatti pacifizmusukat, bírálták a Tisza-féle politikai vezetést, amely szerintük a magyarság tragédiáját okozta. De ennél tovább a Nyugat szerzőinek és híveinek nagy része a húszas évek elején nem ment. Ez a defenzív magatartás magyarázza azt is, hogy 1919 után bizonyos fokig végbement Ady szerecsenmosdatása, mentegetése. De ez nem vagy nagyon ritkán történt ízléstelen formában és túlzásokkal. „Csupán" az éleket gömbölyítették le. A Nyugat derékhada azonban, ahogyan nem szívesen emlegette Ady forradalmiságát, ugyanúgy nem fogadta el Kosztolányi Ady-értelmezésének egy sajátos kísérletét sem. Egyik cikkében Kosztolányi egy salto mortáléval megpróbálta Adyt — annak minden ellenkező értelmű kijelentése ellenére — l'art pour l'art költőként értelmezni. Életes esztétikáját elhanyagolhatónak tekintette, és azt állította Adyról, hogy tipikus esztéta költő volt, aki mindent, életét is a művészetnek áldozta fel.

63 Számunkra itt nem az a lényeges, hogy ezt az Ady-értelmezést Kosztolányi fejtette ki, hanem maga az álláspont: hogy a Nyugatban írásos formát kapott, és elsajátítható volt egy olyan nézet, amely kilúgozott minden politikumot (forradalmit és nem forradalmit egyaránt) Adyból, és őt pusztán mint művészt, érzéki-esztétikai szenzációk alkotóját fogta fel. Ezzel szemben az a vélemény, amely a legtöbb nyugatos írásban hangot kapott, sem nem volt aktívan politikus, sem nem akarta a l'art pour Tart Adyt 60 Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái. Nyugat 1925. I. 176—184. 1., 295—312. L, II. 55—71. 1. 61 Szabó Dezső: A forradalmas Ady. Bp., 1919. Táltos. — Földessy Gyula: Ady Endre. (Tanulmány és ismertetés). 1919. Klny. a Huszadik Századból. — Schöpflin Aladár: Ady igazsága. Nyugat 1920. 124—127. 1. — Ua.: Konzervatív kritika, fejlődő irodalom. Uo. 1921. I. 565—575. 1. — Dóczy Jenő: Egy másik végszó az Ady-anthológia ügyében. Uo. 1922. 432—433. 1. — Földessy Gyula: Ady-élmények. Uo. 1923. II. 125—140. 1. — Fenyő Miksa: Emlék. Uo. 1923. II. 545—549. 1. — Komlós Aladár: örök dolgok felé. Uo. 1925. III. 161—165. 1. — Az 56. sz. jegyzetben a jobboldali kisajátítókkal szemben Babitsot idéztük mint aki Ady forradalmiságára hivatkozott Tanulmány Adyról c. írásában. Ezt a forradalmiságot, „Ady szocializmusát" azonban Ady életszeretetében, humanizmusában, általános részvétérzésében oldja fel. 62 Dózsa Jenő: Ady, a holnaposok és a szocialisták. Ady-Múzeum. I. kötet. Bp., 1924. 103— 113. 1. 63 Kosztolányi Dezső: A huszonhétéves költő. Nyugat 1919. 261—263. 1. — Ua.: Dal és halál. Uo. 1924. I. 216. 1.