Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Czére Béla: Ady novelláinak világa
meiség stiláris „foglalatáról". A falusi tudat babonáit a balladai cselekményszövés, atmoszféra misztikumába, fantasztikumába emelő irrealitás mögött Ady mindig pontosan jelzi a társadalmilag-lélektanilag hiteles realitást. A képzelet szülte „Tilala-tóban álmokat áztatnak" — nem kendert, mint a falu tényleges tavában, a Pókotában —. de ezek az álmok tragikusan beépülnek a valóságba (A Tilala-tó titka). Egyrészt a gyermeki világ csúfondáros kegyetlensége által is motiválva kihívják a „szégyenbe esett" Urváry Terka Pókotába fullasztott csecsemőjének és magának a lánynak a végzetét. Másrészt azonban a mítosz a csendőrség ellen védekező társadalmi akció ködösítő legendájába is párolódik: hiszen az „oláhos faluban" kímélni kell az úrfélék „becsületét". A babonás-mesei fantázia által életre keltett „Torony-ember" ugyanúgy a végzet szimbólumává válik, mint a „Tilala-tó" ( A Torony-ember gyilkossága). A kálvinista templom szél vitorla jávai „játszadozó", a hazasiető szerelmesekre „rátaposó" Torony-embernek a falu népét rettegésben tartó — ezt a babonás félelmet a gyermektudaton át tükröző írói ábrázolás remeklésével még tovább fokozó — legendája mögött szintén felsejlik a mítoszt szét nem foszlató valóság: a szerelmi féltékenységből elkövetett gyilkosság ténye. Másutt a babonában, a fátummá növesztett „átokban" a pópa éppúgy hisz, mint az áldozat és a falu valamennyi lakója: a jogos indulatból elkövetett anyagi megkárosítása miatt a pópa mégis kimondja a bíró — félelmetes balladai erővel determinált — öngyilkosságát eredményező átkot (A dumbravai lóvásár). De az önáltató emberi aljasságnak azt az esetét is megjeleníti Ady, amikor a vallás ceremóniája — a még élő emberért elmondott mise — egy bekövetkező gyilkossági drámának az ijesztő előjátéka (Tavaszi mise). A „tavaszi árvizek idején" elhangzó „mise" celebrálója éppúgy tud a készülő gyilkosságról, mint a mise kikényszerítésétől a lelki feloldozást váró, a férjét a suhanc szeretőjével megölő asszony, újra feltámadt szexuális vágyának kielégítéséért mégis segédkezet nyújt a bűntényhez. A balladák szikrázó erejével — már a társadalom által bekerített emberi sors szimbólumába emelve — eleveníti meg Ady azokat a tragédiákat is, amelyekben a ködösítő legendáknak, a kétségbeesés messianisztikus vallási tébolyának vagy az úri mentalitás patologikus gőgjének a gyermekek az áldozatai (A Farkas-hát legendája, Ha az Ér zavaros, Ottó). Boróky Ottó bölcsője fölött azért libben át „titkos, nagy szárnysuhogással" „a végzet", mert a család vad szittya vérébe, „a barna-fekete bőrük alá", „beszivárgott egy csöppnyi vér, amely szőkeséget, érzelmességét és lágyságot jelentett". 25 A Farkas-hát legendájának misztikus havasi tragédiájában végzetes szerepet játszó feketeszakállas férfi a halál képévé transzponálódik a szeretetszomjával egyedül vergődő gyermek tudatában. A züllött anyja, majd a nővére által elhagyott fiú is — öngyilkos apja nyomában — nekiindult a Farkas-hátnak, „ahol az asszony-elhagyta férfiak elpusztulnak, mint a kutyák". A gyermekvilág megjelenítésének egyéni színei Ismeretes, hogy a századelő prózája •— lírikus-szimbolikus megközelítéssel és az emberi tudat felfedezett új rétegeit a művészi ábrázolás nóvumaiba emelő írói szomjával — megkülönböztetett érdeklődéssel fordult a gyermekvilág iz25 Eszmeileg, hangulatilag teljesen szinkronban van ez a novella Ady Gyáva Barla diák és Szent Margit legendája c. verseinek motívumaival.
