Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

„ősmotívumok" alapján írott szimbolikus történet. Adynak a vázlat nagyon megtetszett, s mint a közlő írja: ,, . . .kész örömmel vállalta benne a társszerző szerepét. Feladata azonban egészen speciális, amennyiben az egész mesedráma az ő ősi erővel zengő magyar nyelvén megverselve kerül a nyilvánosság elé." Végül azt ígéri a híradás, hogy a mesedrámához „Bartók Béla, a hírneves fiatal zeneszerző ír kongeniális kísérőzenét." A terv, minden konkrétsága ellenére, terv maradt. Év vége felé Ady könnyed humorral ír róla Dénes Zsófiának: „Ma itt volt ismét Balázs Béla ... Nevetve vigasztalt s biztatott, hogy menjek Párizsba, ha — legalább 30 oldalt megírtam a darabjából." Ha a darab nem is született meg, Ady „Tündér Ilona-versének", a Nem hagyom abbannak a keletkezése minden bizonnyal a darabírás tervével függött össze. A mesejáték versei helyett azonban Ady befejezte azt a drámatöredéket, amely azután 1914. január 6-án a ViMgban Urak — fölperzselt várban címmel meg is jelent. (A rövid jelenetet később Révész Béla közölte újra Ady Endre tragédiája c, 1924-ben megjelent könyve második kötetében.) A régebben névvel emlegetett „Dózsa-dráma" helyett azonban Ady általánosabb, elvontabb forradalmi szituációt dolgozott ki. Már az első instrukcióban tisztázza ilyen szándékát: „Ez a dráma lázadás és forradalom idején dübörögne le, de még sem akar történelmi vagy pláne magyar históriai dráma lenni, még a nevek is szándékosan alig magyarok benne. Azért akár egy Hóra-Kloska-korba is bele lehet képzelni, sok ember él, gyülekezik, öl és hal meg benne, de a dráma főhősei: az úrság, a szolgaság és a rendcsináló katonaság." A jelenet egyébként egyetlen helyszínen, egy „kései középkori lovagteremben" játszódik le. A beszorított, urak egymást vádolják, egymásra hárítják a felelősséget, amíg a legnagyobb úr, Bondur gróf által megrontott papkisasszonnyal és a lázadó paraszt Ricsával az élen be nem törnek a bosszúra éhes tömegek. A legélesebb hangon a „két-és-fél jobbágyős" III. nemesúr szólal meg. Ö is szemben áll a parasztokkal, de világosabban látja a történelmi helyzetet: „Tizennyolc évvel ezelőtt is fölkeltek ezek a kutyák, s majdnem úgy öltek bennünket, mint most. De akkor még nem voltak olyan vadak és hóhérok, mint most, s mi is legényebbek és összetartok voltunk ... Három seregé a mai világ. Mink, az urak, nyomorgattuk a jobbágy népséget, és nemcsak a szájuktól meg az alvásuktól vettünk el mi mindent. Közülünk megszabadulhat, aki most már messze menekült, mi aligha. A dühödt jobbágyot érkezve-késve, kedvvel-kedvetlenül ráncbaszedik a császáriak, akik minket alaposan utálnak. S ami maradék marad a mentő katonaságból, az fölmálházza az elrabolhatót, s elmegy."— Figyelemre méltó a jelenet erőteljes, jól gördülő prózanyelve. Figyelemre méltó, de nem véletlen Ady szenvedélyes hangja, forradalmi indulata. Király István megállapítását igazolja ez is, amely szerint Ady egy „próbára tevő apályszakaszban" jutott el a proletariátus ügyével való azonosuláshoz. Végül művészi és politikai szempontból egyaránt figyelmet érdemel, hogy Ady nem a proletárokat szólaltatta meg. A veszőben lévő úri osztály leplezi le önnön bűneit, és talán Ady azt is érezte, hogy éppen ezeket, az általa oly jól ismert típusokat tudja igazán hitelesen megszólaltatni. Önkéntelenül Bulgakov regénye, illetve drámája, az 1926-ban írott Turbinék napjai jut az ember eszébe, ahol egy forradalmi szituációt szintén az uralkodó osztály szemszögéből világítanak át. Ez után a forradalmi jelenet után ugyan még nem szűnnek meg Ady színpadi tervei, bár egyre erőtlenebbek. Hatványnak írja, hogy már harminchét éves, és már csak „lírázik". Kicsit fellobban benne az érdeklődés, amikor Isac Emil kéri fel: „Gyönyörű az önök terve, s nagy kedvem van írni egyenesen