Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Székely György: Ady és a színház művészete

úgy ismer, mint „pontos, rendszerető, kiváló" vezetőt, aki „mindenkor a művészit tartotta szem előtt". Részese volt annak a nagy eseménynek, amikor — sok vita és előkészület után — 1900. október 15-én megnyílt Nagyváradon a Szigligeti Színház. Ady még október 2-án ír egy — Bóka László szerint „fantasztikus" verset az évadnyitás elé, amelyben egyszerre travesztálja a Szeptember végént és Kiss József Ö, mért oly későn . . .-jét: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még a nyitásig két hét telik el, Már köd borítja a színi világot, Máris kétessé válott a siker. Mert színpadi szépnek nem kedvez a nappal, Csak ha lámpákról ver reá a fény : Mért nem találkozánk legeslegelőször A megnyitásnak boldog idején! . . ." Egy nappal a nyitás előtt viszont emelkedett hangú cikkben köszönti „Szigligeti házát", és hittel sugallja, hogy az majd „Eszmék, igazságok háza lesz." Ady színikritikusi működésének legismertebb szakasza a nagyváradi. Két és fél éven át, először a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló hasábjain rendszeresen jelentek meg írásai. Hegedűs Nándor megállapítása szerint: „Rendkívül lelkiismeretes színházi referens volt. Szinte nincs is olyan előadás, még ha az előadott darab régi, elcsépelt mű is, amelyen meg nem jelent volna, és legalább néhány sort névtelenül ne írt. volna." Azok a művészi, művészetpolitikai elvek, amelyekkel később még behatóbban foglalkozunk, jórészt itt alakultak ki, és kaptak első megfogalmazást. Bennfentessége csak fokozódott, amikor egy időre ő vette át „csekély forintokért a színházi sajtóiroda dolgait". De azon kívül, hogy a saját lapjában rendszeresen publikált, részt vett a nagyváradi Színházi Újság szerkesztésében is. Jónéhány aktuális verse is itt jelent meg. Ez az időszak az, amikor „félkomoly" kapcsolatok alakulnak ki a színésznő Szohner Olga, majd Bilkey Irén és Ady között — ezek azonban nem érintik mélyebben. Operett-emlékek is felbukkannak. A már Debrecenben megismert Gésák hagyhatta a legmélyebb nyomot, hiszen egy híres refrénje több aktuális versikében is felbukkan. Először még Debrecenben: „magamban dudorászom a Vun-Csi nótáját: Csúf, csúf csakugyan/Az a csúnya tincs..."; majd Váradon, a Jád vizéről írott rigmusban: „Csúf, csúf csakugyan / A villamos tincs, / De csúfabb, hogy nálunk / Ilyen még most sincs. Fejlődni, haladni / Nálunk nem kedves:/Villamos haladás, / Hess, hess, hess!". Ez a melódia cseng vissza még a Béke [A parlament. . .], a Fel Kínába! és Az év komédiája c. versekben is. Boros éjszakákon meg még ennél is cifrább paródiákat lehetett tőle hallani. Mint Lengyel Géza emlékezik, a Royal kávéház szeparéjában „Ady operettslágereket harsogott, nem a legilledelmesebb, maga-költötte szöveggel...". Ez persze csak a könnyelmű, bohém, jókedvű órák terméke. Sokkal jelentősebb esemény Ady életében, hogy itt írja egyetlen befejezett drámáját, A műhelyben c. egyfelvonásos ,,színkép"-et, amelyet tisztes erkölcsi sikerrel el is játszik a színház. Szövegének néhány helyéből úgy látszik, hogy Ady itt már nem csak a saját helyzetét, szerkesztői túlterheltségét érezte gátló béklyónak további fejlődése útjában, de már bizonyos kiábrándultsággal tekintett a színház életére is. Ha egy évvel korábban, 1901-ben még némi jóindulattal állapította meg, hogy „Mi, nagyváradiak túlon-túl is lelkesedünk a teátráliákért", akkor ebben a jelenetben már indulattal mondja: „A cifra ház cifra népe össze-