Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Kovalovszky Miklós: Ady költészetének nyelvi rétegei
Nyelvi fogékonyságát és stílusérzékét azonban főként a nyelvtani archaizmusok bizonyítják. Néhány típuscsoportból mutatóba, jelzésül íme egy-két példa : a) A névelő teljesebb alakja mássalhangzó előtt: az halottas ünnep, az mi udvarunk; — számnév utáni többes szám: hét fiúk, két hajdani szeretők, minden földi jókat; — határozói igenév többes számban: nem a Parnasszusra szánvak, megírvák, teljesítvék; — névelőtlen személyes névmás birtokos jelzőként: én asszonyom, te orcádra ütök, tavasznak ő csoda-napja ; — több birtokra utaló személyrag rövidült alakja: ínségimben, zsoldosim, emberek hajléki, utódinknak; — régies többes egyeztetés a birtokviszonyban: varjaknak étkük; — személyes névmás tárgyra utalón: Ki (= mely, milyen) szoknyákért futkostam bolondot? b) A tájnyelvi sajátságként már említett régies múlt mellett kedveli Ady az archaikusán megnyújtott múlt idejű igealakokat is, amelyekkel néha mintegy a cselekvés, történés tartósságát érezteti: kézbe csaptának, csókok csattantanak, szálltának, orrlikaik tágultanak, hitlenek. — Gyakorító képzővel egyéni módon alakított igealak az álldal („Nem álldaltak bús bölcsőink körül"). —• Kettős igekötőhasználat: el-kimagyarázta, szét-elosztottam. — Első verseitől kezdve s prózájában is gyakoriak a választékosabbnak érzett kötőhangzó nélküli igei alakok, valószínűleg irodalmi hagyományként, de talán tájnyelvi hatásra is: döntni, duruzslás, hűtnének, kóválygva, rántnád, röpítnek, száguldnak stb. (Vö. Kovalovszky Miklós: A fiatal Ady nyelvének és stílusának jellemzői. MNy. 1957: 359.); — a szenvedő-visszaható igealakok kedvelése: ennyi készült íródni, hiteink ... megszentelődtek, vetődjék kocka, áldassanak, bántatnak, hányattatom. c) Régies szóképzés, illetve továbbképzés a tulajdonság fokozására: bénaságos, édességes, nagyságos erők, vígságos, fájdalmatos, szerelmetes. — Eredeti, mély hangú illeszkedés: szirthoz, szirtnak, Hunnia szikjai (talán a másik, 'bél' jelentésű szik hatására). d) Régies, elavult határozószók, néha jelzőként: hajdantan, mindétig, továbbat, valamiként, hiába mindenha szándék, akárha-volt kis reménye. — Archaikus kötőszók, szórend, mondatszerkesztés: mikéntha ölelni akarna, haként az én volt szívem volna, hahogy haragszol, harcot és dögvészt aki hoztál, Ha ki király, Sorsának a királya. A nyelvi régiességeket Ady elsősorban kitűnő érzékkel és leleménnyel stilizált kurucos hangú, politikai és forradalmas verseiben alkalmazza, így adván nekik mindjárt bizonyos történelmi patinát (1. Dózsa György lakomáján, Bujdosó kuruc rigmusa, Küldöm a frigy-ládát, A menekülő lovas, Krónikás ének 1918-ból). De természetes stíluselemként kerülnek ilyen sajátságok a bibliai ihletésű, zsoltározó, istenes versekbe (pl. Istenhez hanyatló árnyék), sőt más, szubjektív témájú költeményeibe is sűrűn beszüremkednek régies nyelvi elemek, többnyire a versformával összhangban (pl. Ezvorász király sírirata, Vitéz Mihály ébresztése, Az én testamentumom, A Szerelem eposzából, Magyar-bánó magyar aggyal, Lesz más lakodalom). 3. Az archaizmusok jó része Ady kálvinista vallási emlékeiben, a Bibliában és a zsoltárok szövegében gyökeredzik. Nem számítva a sok későbbi verse elé tett mottószerű ószövetségi „textust" és a közvetlen versbeli utalásokat, igen gyakran szövi soraiba a protestáns vallási terminológia és frazeológia szavait, kifejezéseit, szólamait. Pl,:
