Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Rónay László: Analóg jelenségek Kosztolányi és Ady költészetében

és ránk vicsorog a sötét sarokban egy tüzesszemű, ordas, éhes eb. (Az éj, az álom s a kínok) Talán a halál alteregója e tüzes szemű éji kísértet is. A halál kísérti újra meg újra az életért vívó Adyt (ennek különböző lépcsőfokairól Király István részletesen ír monográfiájában), aki Halál a síneken c. versében paradox módon az életről ír vallomást. Ugyanezt a képet, ugyanezt a pszichológiai léthelyzetet ábrázolja A szegény kisgyermek panaszainak, bevezetése is: Mint aki a sínek közé esett... És általérzi tűnő életét, míg zúgva kattog a forró kerék, cikázva lobban sok-sok ferde kép, és lát, ahogy nem látott sose még : Mint aki a sínek közé esett... a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint aki a sínek közé esett: Mint aki a sínek közé esett — vad panoráma, rémes élvezet — sínek között és kerekek között, a bús idő robog fejem fölött, és a halál távolba mennydörög, egy percre megfogom, ami örök, lepkéket, álmot, rémest, édeset: Mint aki a sínek közé esett. Egyetlen pillanat ez, amikor az ember még egyszer visszapergetheti a múltat (Adynál: „Jön, jön fekete szárnyú múltam"), miközben dübörögve közelednek a mozdonyszerűen dübörgő élet kerekei (Ady: „Már szállnak rám a tüzes pernyék, / Dübörög Bábel szekere"), s egyetlen tűnő pillanatra megragadja még, ami „örök", amit csak a képzelet rejt (míg Ady — s ez megint kettejük szemléleti különbségére utal — még egyszer az Életet szorítaná magához). Kosztolányiból talán az azonosulás hőfoka hiányzik csupán. Nem vegyül az életbe, nem azonosul vele, nem belülről ábrázolja. Az 1912-ben megjelent Mágia bevezető versében, a Kösöntyüben írja: Ügy félek, hogy ezt a homályos, ódon, vén bánatot egy éjjel elveszítem, és véle együtt életem s a szívem, a szívem is, és megvigasztalódom.