Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében

ma.

21 Az Ady-költeményekben előforduló lovak természetesen éppen annyira jelképesek, mint a mesék táltos lovai, amelyekről tudjuk, hogy hajdanában a sámánokat segítő szellemek voltak. Az ősi képzelet szerint a révületbe esett sámánokat ők röpítették a felsőbb, égi régiókba. Az Ady-versekben található lovak sem mások, mint a költőt a szellem és a művészet világában röpítő érzéseinek, gondolatainak a szimbólumai: Gyí, keselyem: fiatal Bűn, Gyí, jó lovam: fekete Álom ... Fény-országúton, hajrá paripáim . . . (Dalok tüzes szekerén) Kerget a Gond, a Fekete ördög. Úgy jöttem ide: Fekete ménen. (Futás a Gond elől) Minden vágyam ezüst patkó Fekete lovaimra verve, Magyarságomnak borzasztó, Utált és átkozott szerelme Szikrát ver a köves uton S legfeketébb paripámra verve. (Ezüst patkós paripáinkon) Azt, hogy itt mennyire lelki, szellemi vonatkozásokról van szó, még a fentieknél is egyértelműbben fejezi ki a következő verssorokban : Mária a mennyei paripa, Ha vágtatván visszaköszönök róla. (A pócsi Mária) Hitek táltosai röpítnek A Nap magas atyjánál is tovább. (Keserű imádságok Mylittához) Ady lóval kapcsolatos képzeteire láthatóan keleti eredetű meséink hatottak intenzíven. Egyik-másik versében még az eget, a kozmoszt is a keleti lovas népekre jellemző módon képzelte el: 21 a táltos ló már nemcsak a költészet súlytalan fikciója, hanem az ember legmélyebb ösztöneinek szülötte is. Alakja ugyanakkor jelképévé válik az ember törhetetlen optimizmusának, amely még az ördögöt is képes a maga szolgálatába állítani" — írja Nagy Olga. (L. i. m. 195. 1.)