Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Sára Péter: Meseélmények, mesemotívumok Ady költészetében

nös összefonódása leginkább a primitív ázsiai népek szemléletével

12 és a mi legrégibb meséinkkel tart közeli rokonságot. Ebben a vonatkozásban azonban istenes verseire is gondolhatunk, hiszen nem egy ilyen költeményében ezt az ősi —• leginkább népmeséinkben megőrzött — világlátást kell felismernünk. Látta az istent primitív népekre emlékeztető módon feltűnő természeti jelenségnek: Lemenő, szép Nap volt az arca S könyörület rajta. Falusi, nádas iskolában Már ilyennek láttam . .. (Az Uraknak Ura) S egy fagyott Nap az ábrázatja. Ügy forgatja a Mindenséget, Mintha unott játékot űzne, Egy-egy világot megfagyaszt S ötöt-hatot hajít a tűzbe. (Isten, a vigasztalan) Arcod haragos fellegekből Ismerős nekem, Isten, Villámok hozták el szememig . . . (Könyörgés egy kacagásért) De még a fentieknél is ősibb vallási képzet nyomait ismerhetjük fel egy másik istenes versében: Istenem földben, fűben, kőben, Ne bántsuk egymást mostanában .. . Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy, Ös magyar névvel: az ős-Állat. (Szeress engem, Istenem) Ady itt már felismerhetően a finnugor népek jellegzetes természetimádó ősvallásának képzeletvilágából merített csakúgy, mint abban a versében, amelyikben az istent egy nagy cethalhoz hasonlítja: Óh, Istenünk, borzasztó Cethal. Sorsunk mi lesz: ezer világnak? Roppant hátadon táncolunk mi, Óh, ne mozogj, síkos a hátad. Csúszós a hátad, mellyel tartod Lelkünket és a mindenséget. . . (A nagy Cethalhoz) 12 Vö. Honti János: A mese világa. Válogatott tanulmányok. Bp., 1962. Akadémiai K. 13— 85. 1.