Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)

Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)

az előzőre, s csak az érzelmek logikájával ismétli egyre növekvő magacssággal azt a célkitűzést, amit már az előző strófa végén kijelölt magának. Említettük már, hogy Az Értől az Óceánig szerkezetének (persze a végsőkig leegyszerűsített) sémája a vizek költészetének Ady előtt is gyakran előforduló, konvenciális sémáját ismétli meg. De nemcsak azt. Az Óceán felé tartó kis patak képe szintén az irodalmi örökségből származik. Földessy Gyula Shakespeare A két veronai nemes c. drámájában talált az Ady-versre emlékeztető sorokat. Valóban nem lehetetlen, hogy Ady kezében is megfordult ez a dráma, amelynek II. felvonásából (7. szín) már Földessy is idézte az alábbi sorokat: A kis patak, mely csörgve folydogál, Tudod, ha föltartják, őrjöngve csap ki; De hogyha szép futása gáttalan, Édes zenét csörög a sík kövekkel, Lágy csókot adva minden parti fűznek, Mit bujdosásiban előtalál; S így sok kanyargással belébolyong — Önként szaladva — a vad óceánba. Felesleges kifejtenünk, hogy Ady sorai nemcsak azért modernebbek az előbb idézett soroknál, mert azokat Ady legszemélyesebb líraiságának hordozójává teszi, sőt nem is csak azzal, hogy erősen a magyar életre lokalizálja a Shakespeare-nél is bizonyára már irodalmi konvekciókra visszavezethető képsort, hogy annak egyes elemeivel a maga legszemélyesebb líráját fejezze ki, hanem és főképp a bennük érvényre jutó, a szimbolizmuson túlmutató versalkotó módszer modernsége miatt. Otthoni, csaknem érmindszenti víz jelenik meg az érett Ady egyik legszebb versében, A Kalota partján szárnyaló soraiban. A vers egy, a csúcsai háztűznézés idején Csinszkával és nagyanyjával tett kalotaszentkirályi utazás élményéből született meg. Ha a közelgő nyarat ígérő napsütésnek, a távoli, sejtelmes hegyeknek s ezzel együtt véreinek, Kalotaszeg kemény, öntudatos népének, a pompázó viseleteknek s az archaikus szépségű falunak a varázsa, különösen pedig a vele utazó fiatal leány szerelmet ébresztő közelsége nem szépíti meg a szegényes földek, legelők, a posványos árkok és vizek között megtett utat, magából e látványból olyan sötét tónusú vers is megszülethetett volna, mint amilyenekbe korábban a hasonló természetű Ér komor emléke játszott bele. Valójában a Kalota sem sokkal nagyobb az Érmindszent határán található vizeknél, sőt helyenkint épp úgy sáros, zavaros, szürke patakocska, mint azok. A boldogság ígéretének mámora azonban folyóvá nagyította, s melléje láttatta mindazt, amit a „tiszta, jó vizek" költészete megkívánt, napfényt, ragyogó színeket s velük együtt ,,a biztosság, nyár, szépség és nyugalom", a megifjodás és az erotika felemelő érzését. A Kalota vize mellett a híd is felemelkedik a vers napfényében, az a híd, ami Adynál korábban is sajátmagát jelentette: „Csillanó, zöld hegyi patak pallója vagyok" — olvassuk A Hóvár-bércek alattban, A nagy Híd pedig a „kapcsolódó szerelmek" hordozója volt számára. Ha a Kalota hídját szimbólum értékűnek tekintjük (s miért ne tekintenénk annak?), mind a két jelentést beleérezhetjük. De maga az egész vers is, melynek egyéb összetevői most nem tartoznak vizsgálódásunk körébe, már az első soroktól kezdve (hogy Király István beható