Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Baróti Dezső: Az Értől az Oceánig (A vizek motívumhálózata Ady költészetében)
Ady versét egyébként érdemes lenne egyszer a modern líra egyik leghíresebb Szajna-versével, Apollinaire nem sokkal későbbi Le Pont Mira beau- jávai, a nyelvtudományban mostanában divatos kontrasztív módszer segítségével öszszevetnünk. Ez is sötét vagy legalábbis a sötétes folyó verse, a Szajna a futó víz, — futó idő hagyományos, sőt már-már banális képzettársítását megfrissítve, az élet s különösen a szerelem múlása felett érzett melankólia hordozójává bánatosodik benne. Nem egy elemzője modern románcnak nevezi. Ady versét ezzel szemben egy erősen sűrített balladához hasonlíthatjuk. Azt is elmondták már, hogy Apollinaire Alcools c. kötetének verseiben (a Le Pont Mirabeau is ebből való) a víz feminin elem gyanánt jelenik meg. 8 Ha ez igaz, akkor az Ujjak a Szajnábant aligha vitathatóan a maszkulin erejű versek közé sorolhatjuk be. Egy alapos összehasonlítás bizonyára még ahhoz is találna érveket, hogy Ady modernségét tekintve sem marad el Apollinaire mögött. A vizek legnagyobbika, a végtelenség érzését idéző tenger, a partján élő népek mitológiájának, irodalmának, folklórjának ez a nagy inspirálója sajátos módon épp olyan nagy, sőt talán még nagyobb helyet kapott Ady verseiben, mint a többiek. Aligha túlozunk, ha azt mondjuk, hogy a tengernek Ady az első és talán máig egyetlen magyar költője. Igaz, hogy már Balassi megfordult az ,,Oceánum partján", s néhány máig eleven erejű realisztikus képet kapott tőle. Utána azonban, bár a hozzátartozó hajóval együtt később is gyakran megjelenik nálunk, jórészt a látottság élményét teljesen nélkülöző közhely csupán. Épp ezért egy-egy ritka megnyilatkozástól eltekintve csak többé-kevésbé jelentéktelen szövegeket idézhetne az, aki e nagy motívum, e nagy téma olyan magyar változatainak összegyűjtésére vállalkoznék, amelyek mögött a valóban látott tenger képeit fedezhetnénk föl. A különböző tengerek mellett töltött napjai összeszámolása során talán még az is kiderülne, hogy Ady legalábbis egyike azoknak a magyar költőknek, akik a legtöbbet időztek partjaikon, sőt azoknak is, akik a legváltozatosabb élményeket kapták tőlük. 9 És amit most a tengerről elmondtunk, azt az Adynál egyrészt szintén az irodalmi örökségből, de legalább annyira a látott élményekből származó hajómotívummal kapcsolatban is megismételhetnénk. A motívumról mindenki tudja, hogy a költészet, sőt a beszélt nyelv ősrégi, számtalanszor használt és elhasznált, de ugyanakkor ismételten megújuló képei közé tartozik. Általában azt tartják, hogy a hajó és természetesen az olyan rokon fogalmak, mint az Ady által is többször emlegetett bárka, csónak, dereglye, vitorlás, a modern költészetben a személyiséget jelentik, gyakori előfordulásuk pedig ennek individualista szélsőségekig megnövekedett szerepéről tesz vallomást. 10 Végső soron Ady esetére is érvényes ez a megállapítás, az ő verseiből is idézhetünk így értelmezhető képeket, például az Ifjú karok kikötőjébenbői, amelynek „bordás hajó"-ja, „briganti hajó"-ja félreérthetetlenül maga a költő. De a legtöbbször mégsem egyszerűen csak a személyiség képe a hajó, hanem annak mintegy kívülről, egy kéjes vagy egy önkínzó nárciszizmussal nézett megkétszereződése, a lélek aktív vagy passzív tendenciáinak materializálódott kivetítése. Ady fekete hajói, halálbárkái (az öröm hajóiról később szólunk majd) rendszerint ilyen értelem8 A kérdésről összefoglalóan 1. Béqué, Claude — Lartique, Pierre: Alcools. Analyse critique. Paris, 1972. Hatier. 9 Ady tenger-élményéről behatóan ír Király István: i. m. I. 330—332. 1. 10 A hajó motívumára az európai és a magyar költészetben 1. Zemplényi Ferenc: Az allegória és a jelkép határán. Az el nem ért bizonyosság. Szerk.: Németh G. Béla. Bp., 1972. Akadémiai K. 88—98. 1.; L. még Király István: i. m. I. 330—332. 1.
