Láng József szerk.: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1977)
Schweitzer Pál: Ady vezérversei (Állomások a művészi önszemlélet alakulásának útján)
adott társadalmi viszonyok embernyomorító korlátjain túllevő perspektívái felé. Mert a politika és szerelem egynemű átélése az élet egészét forradalmasító program közvetlen lírai vetülete. Azáltal képvisel minőségi ugrást az ember valóban emberré válásának folyamatában, hogy segítségével a szubjektum az ember nembeli lényegét elsajátítva alkotja meg önmagát, teremti meg saját világát. Érthetőbbé és világosabbá válik ez az összefüggés, ha emlékeztetek rá, hogy az ember saját nembeli mivoltának kibontakoztatásában és megragadásában elért szintet Marx a férfinak a nőhöz való viszonyán mint legtermészetesebb emberi viszonyon mérte. „Ebben a viszonyban az is megmutatkozik, mennyire lett az ember szükséglete emberi szükségletté, mennyire lett neki tehát a másik ember mint ember szükségletté, s ő legegyénibb létezésében mennyire közösségi egyúttal". 58 Az ember univerzális közösségi természetét affirmai ja az a lírai szubjektum, aki politika és szerelem azonosításával formálja meg önmagát művészileg, s ezáltal olyan világképet teremt, amelyben az emberek közti valamennyi kapcsolat az egyénnek a másik egyénre vonatkozó emberi szükséglete. Nincs emberi jogosultsága ebben a világképben a dologi viszonyoknak és az emberi kapcsolatok eldologiasodottságának. Ezek helyére a természetes emberi szükségleteken alapuló és azokat kifejező kapcsolatok lépnek, amelyek költőileg a két életszféra egyazon átélése által vannak tételezve. Integrációjukkal az 1912. év magyar valóságának mindennapos politikai harcai, az „új talmi-nádor" iránt érzett gyilkos indulat az elidegenedés uralma alól fölszabadult társadalmi lét „legyen"-jévé tágul. A magunk szerelme vezérversében azt az Adyt látjuk, akinek kérdésfölvetései mélyen belenyúlnak az 1867-ben kötött történelmi kompromisszum fenntartásának, illetve radikális fölmondásának alternatívájába. Mi hajtja előre ettől a világtörténelmileg provinciális alternatívától az emberiség sorsára nézve döntő jelentőségű kérdésfölvetéshez, amit ez a „legyen" tartalmaz? Halálos komolyan vett meggyőződése, hogy elodázhatatlanul dönteni kell ebben az alternatívában, s az, hogy a döntést „egy vagy-vagyos náció sorsfordulatának", „istenítéletes, vagy-vagyos harcnak" látja, illetve akarja látni. A sorsfordulatot viszont az 1912. év kiélesedett küzdelmei sem hozták meg, sőt, a vagy-vagyos alternatívából mindjobban kirajzolódott az ellenforradalom győzelme, mert a 67-es kompromisszum fönntartásához 45 év elmúltával már ellenforradalmi módszerekre volt szükség. Azonban a vezérvers mögött álló szubjektum még nyitottnak látja a küzdelmet, önmagát vallatja, s ennek során úgy tesz vallomást, hogy abban megmutatkozik a lényegtelennek a lényegessel szembeni közvetlen elsőbbsége. Kiélezett, döntésre váró helyzetben ez az ellenforradalmi erők fölülkerekedésének veszélyét jelenti. A veszélyt, a szubjektum személyes sorsára vonatkoztatva, a negyedik versszak explicitté is teszi. Viszont éppen akkor következik be fordulat a vers egyre ereszkedő menetében, amikor a legnagyobb fokú veszélyérzetről hangzott el vallomás. Nem befejezett tény tehát még az ellenforradalom győzelme. 59 Néhány hónapra van még szükség, 58 Kari Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Bp., 1962. Kossuth K. 68. 1. 58 Ugyanakkor már egy hónappal korábban a Margita élni akar utolsóelőtti fejezete a vereség belátását csak azzal képes rezignációba oldani, hogy ami itthon elveszett, az jelentéktelen egy világkatasztrófa fenyegető perspektívájához képest: . . . eltörpülnek a honi huncutok, Gigász-ördögök feje ver felhőket, Margita kovályg, mink is letörődtünk. Nem leszünk semmik, már beletörődtünk.
