Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

SZEMPONTOK AZ ANTIFASISZTA IRODALOM KUTATÁSÁBAN - Lackó Miklós: Thomas Mann és a magyar szellemi élet

a humanizmus erkölcsi kiegészítése által válik értelemteljessé", csak úgy lehet egy új humanizmus alkotórésze, ha „intellektuális etikával" és kritikai szellemmel telítődik; így válik az irónia is — szemben a kiábrándultsággal, a puszta negativitással — ugyancsak a modern megismerés eszközévé.

6 Ezt a humanizmust igyekezett megragadni a hellenizmus és humanizmus kapcsolatáról szóló 1935-ben írt nagy szellemtörténeti esszéjében

7 Kerényi Károly is. Menandros sorát idézte: „Mily kedves valami az ember — ha ember". Kerényi, akinek tudását Thomas Mann egy időben művészileg „kizsákmányolta", érezhette, hogy ez a sor mily közel áll az író humanizmusfelfogásához. A „kedves" szót úgy kommentálta, ahogyan Mann fogalmazott volna: nem más ez, mint „Charis közreműködésével alkotott isteni mű, szobor és virág közt valami". XXX Thomas Mann ekkor már egy évtizede a nagy József-tetralógián dolgozott. A sorra megjelenő kötetek megértő visszhangja Magyarországon sem maradt el. Szerb Antal a már idézett Hétköznapok és csodák-ban okos szavakkal fejtegette a háború utáni európai szellemi életnek a mitikus iránti vonzalmát, s a mítoszt „a megismerés egyik legnagyszerűbb formájának" nevezte, különösképpen akkor, ha —- mint Thomas Mann esetében — a mítoszhoz való közeledés ironikus jellegű, „az egyszerre két végén látás" módszerét jelenti.

8 Halász Gábor a József Egyiptomban-i

9 hasonló gondolatokkal kommentálta: Thomas Mann számára „a mítosz eszköz és nem végcél"; „miszticizmusa nem irracionális a szó ma divatos jelentésében és nem racionális az elavult, lapos, mindent megmagyarázás értelmében, hanem reális". A politikus hajlamú Ignotus Pál pedig így írt: „Ahogy mind közelebb jutott művészetében — mint ő maga mondja — a mitikusban a tipikushoz; ahogy mind merészebben hagyta el epikai anyagából a műszerekkel és józan érzékszervekkel fölmérhető valóságot: ugyanolyan iramban kapott erőre állásfoglaló hite és felelősségérzete a legközelebbi és legidőszerűbb emberi jelenségek iránt."

10 Féja Géza 1933-ban a Jáfcob-ról, 1934-ben a József-ről írt figyelemre méltó recenziót;" a József-regény lényegét, kitűnő érzékkel, „az Ószövetségből kinövő Újszövetség problémájában" jelölte meg. A kép persze nem volna igaz, ha itt megállnánk, s nem szólnánk arról, hogy — természetesen az alkotó értelmiség szűk körében maradva — milyen sokan nem kísérték figyelemmel Thomas Mann útját, kerülték el hatását vagy értelmezték egyoldalúan intencióit. Hevesi András a Jáfcob-ban nem látott mást, mint a szórakoztató parafrázis, a mulattató irónia regényét, az „elszigetelt írói szeszély, a polgári fényűzés utolsó termékét. . ,"

12 A baloldalon is gyakori — persze sok szempontból érthető — volt, hogy a hangsúly Mann szellemi hatásának főleg egyik rétegére, a közvetlenül politikaira esett, s azt is eléggé hagyományosan liberális-demokrata módon magyarázták, az írót pusztán egy harcossá vált Settembrinivel azonosították. Ez felszínes és híg volt, még akkor is. ha hozzátették: az új Settembrini „mindazt tudja, amit a Naphták is sejtettek". 6 Szerb Antal: Hétköznapok és csodák. 1936. 138—200. 1. 7 Kerényi Károly: Humanizmus és hellenizmus. Válasz, 1936. 604—614. 1. 8 Szerb Antal: i. m. 198—200. 1. 9 Halász Gábor: József Egyiptomban. Nyugat, 1936. II. k. 450—454. 1. 10 Ignotus Pál: Thomas Mannról. Szép Szó, 1937. január. 11 Féja Géza: Thomas Mann, Jákob. Magyar írás, 1933. 9. sz.; Féja Géza: Thomas Mann, József. Magyar írás, 1934. 4. sz. 12 Hevesi András: A hagyomány regénye. Nyugat, 1934. I. k. 263—265. 1.