Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - Pete György: Költői törekvések a Tanácsköztársaság bukása után

jelölte meg a bukás belső, és az antant túlerőt pedig külső okaként. Erre épült, épülhetett a proletárdiktatúra megismételhetőségének egyébként mindkét frakció által elfogadott elve. Kassák már 1918-ban hangot adott a forradalom szubjektív feltételeinek elégtelenségével kapcsolatos aggályának. A szocialista forradalomért agitáló Tovább a magunk útján című cikkben így írt: „Nálunk a forradalom meghalt még mielőtt teremtő erővé teljesedhetett, mert a proletariátus, mint az egyetlen forradalmi elem előkészített akarata nélkül nem volt meg a gyökeret fogó talaja. Hogy ugyancsak a háború csődjéből támadt orosz forradalom világváltoztató erővé forrta magát, az elsősorban a tömegek megneveltségének tulajdonítható. Nálunk a munkásság kispolgári moráljának megbontására, patrióta kényelembe vágyásának a szolgaság minden formája elleni lázadássá öntudatosítására semmi nagyobb koncepciójú próbálkozás nem történt. Oroszországban egy belső, az egyének eszében és vérében végbement evolúció végeredménye lett a forradalom, nálunk csak a dolgok külső véletlen összejátszása adta meg egy hatalmas forradalom lehetőségét."

7 A Ma első, Bécsben kiadott, számában az „An die Künstler aller Länder" című kiáltvány az első dokumentuma Kassák 1919 utáni szemléletmódosulásának. Az anarchisztikus hangvételű cikk, mely számos ideológiai problémát is felvet, a tömegekről meglehetősen negatívan szól, „még mindig csak a gyomrát érzi", s az eljövendő s új igazi forradalom csakis a proletariátusnak, mint a jövőre egészséges nyersanyagnak morális és céltudatosan kulturális megnevelésével biztosítható"; Levél a magyarországi ifjúmunkásokhoz című írásában pedig ezt írja: „Merjük bevallani magunknak, a munkásság tömegei még közel sem állanak azon a nívón, hogy feltétlenül és a legszigorúbb ellenőrzés nélkül átvehessék a hatalom birtoklását."

8 A Tanácsköztársaságnak emléket állító, a Máglyák énekelnek című, eposz is ezt a mozzanatot emeli ki a leghangsúlyosabban: a tömegek „még nem kívánták meg" igazán új életüket. Figyelemre méltó mozzanat, hogy az eposz főhőse, a szakállas férfi: Szamuely Tibor és a pozitív figurák (például Korvin Ottó), a terrort is válÍaló „etikus forradalmárok". A forradalom többi politikai vezetőjéről eléggé negatív képet ad. Ezzel párhuzamosan még egy tényt kell megemlíteni. A politika másodlagos szerepének korábban is hangoztatott kassáki tétele a Tanácsköztársaság bukása után még inkább felerősödött. Egyrészt a bukásért konkrétan felelőssé teszi a politikát és a pártot, másrészt — ez a súlyosabb hiba — az új forradalom előkészítésében sem ismeri fel alapvető szerepét. Utópisztikus anarchizmus („eszme diktatúrája"), a művészet szerepének naiv-messianisztikus abszolutizálása következik tehát a lényeges mozzanataiban helyes elemzésből. Az eleven mozgalomból való elszigetelődése szükségképpen még inkább erősíti ezt az alapállást. Az Egység-köre a tömegek, a proletariátus szerepét a Tanácsköztársaság bukásában nem tette kritika tárgyává, így a Kassák-féle álláspontot, kispolgári individualizmusként elutasították. A másik vád, amelyet Kassákék fejére olvasnak, a kommunista párt kritikája: „Aki ma a pártot megtagadja, a forradalmat tagadja meg. Aki ma a párttól félti a maga forradalmiságát, az kispolgárian egyensúlyozott, életét félti a forradalomtól."

9 Az 1917-ben megindult konfron7 Kassák Lajos: Tovább a magunk, útján. Ma, III. évf. 12. sz. 8 Kassák Lajos: Levél a magyarországi ifjúmunkásokhoz. Ma, V. évf. 3. sz. 9 Rosinger Andor: A Ma „forradalmi" ideológiája. Egység, I. évf. 1. sz.