Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

A HÚSZAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK KÉRDÉSEIBŐL - József Farkas: Íróink a fehérterror idején

Király György válasza: „A magyarság régi, progresszív tradícióival összeegyeztethetőnek tartotta." Kérdés: „Alkalmasnak, képesnek tartja-e magát arra, hogy részt vegyen a magyar tanárok építőmunkájában?" Király György válasza: „Nem: amíg ez az építőmunka a mai irányban folyik — olyan időben, mikor az állam rendőrállammá alakul és a denunciálás szellemét viszi az iskolába —, le is vonta mindebből a konzekvenciát. . . amenynyiben nyugdíjaztatását kérte."

9 Hasonlóan reagált Benedek Marcell is, amikor a Tanácsköztársaság alatti magatartását vizsgáló bizottság megkérdezte: „Alkalmasnak tartja-e magát, hogy részt vegyen a tanárok építőmunkájában?" Benedek Marcell így válaszolt: „Alkalmasnak, de csak olyan viszonyok között, amikor gondolatai s világfelfogása vállalásában semmi sem akadályozza meg."

10 Benedek Marcellt is megfosztották egyetemi tanári katedrájától, de még középiskolai tanári állását is elvesztette. Czebe Gyula klasszika-filológust állásvesztésre ítélték, mert elfogadta egyetemi tanári kinevezését a Tanácsköztársaság idején, s mert tagja és jegyzője volt a bölcsészkari bizottságnak; továbbá mert tagja volt a Filológiai Társaság Direktóriumának. Saját álláspontját így jellemezte az ellene indított vizsgálat során: „Én mindig a legszélsőbb balszárnyon állottam, s így szükségesnek tartottam, hogy a reformok érdekében közreműködjem. Óva intek mindenkit, ne minősítse magatartásomat a fiatalság megtévedésének, szereplésem csak végső konzekvenciája volt régi demokratikus világnézetemnek."

11 És még egy érdekes példát hoznék fel: Barna József fiatal író a Közoktatásügyi Népbiztosság adminisztratív dolgozója volt, és ezért a proletárdiktatúra megdöntése után letartóztatták. Helyzetét súlyosbította, hogy Vágó Bélának, a Tanácsköztársaság belügyi népbiztosának unokaöccse volt. Mégis, az érdekében — 1919 szeptemberében — indított mentőakció során Schöpf lin Aladár és Karinthy Frigyes is aláírta a főügyészséghez benyújtott beadványt, amely szerint „Barna József egyéni tisztességéért és megbízhatóságáért a felelősséget minden tekintetben" elvállalják.

12 Végül megemlíteném, hogy Reinitz Béla ellen, aki a Közoktatásügyi Népbiztosság színházi osztályát vezette, 1919 októberében „folytatólagos rablás bűntette" címén adtak ki vádindítványt, mert az általa hozott pénzügyi intézkedéseket (például írók, színészek honoráriumának kiutalását) az ellenforradalmi „jogrend" rablásnak minősítette. A bírósági tárgyaláson azonban olyan rokonszenvtüntetés volt mellette, amely az ítéletet is képes volt befolyásolni. Idézek a kir. főügyész 1920. május 16-án kelt, vonatkozó jelentéséből: „A nyilvános főtárgyaláson személye mellett a színházi, művészi és írói világ olyan meleg rokonszenve nyilatkozott meg, hogy a bíróság a kir. ügyészség súlyos vádját, ti. a rablás bűntettét nem honorálta és dr. Reinitz Bélát csupán bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek és mindössze 10 hónapi fogházra ítélte. Ez az ítélet jogerőssé vált."

13 Témánk szempontjából érdekes jelenségnek lehetünk tanúi ezekben az esetekben: a Tanácsköztársaságnak a későbbi népfrontpolitikához sokban ha• 9 Uo.: IV/13—4247—1920. 10 VKM V. 1928—4—2354. M VKM III. 1920—5—45768. 12 Fővárosi Levéltár. Bp. Kir. ügyészség iratai. IV/13—1722—1919. 13 Párttörténeti Intézet Archívuma. Bp. Kir. ügyészség iratai, IV/13—5983—1919.