Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
ADALÉKOK A HARMINCAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ - Czére Béla: Gelléri pszichológiai realizmusa A nagymosoda című regényében
egy fontos munka megoldására képtelenné vált Ruszt kidobja a regény elején a Főnixből, saját maga számára is váratlanul — a korábbi megfontolt, ridegül embertelen magatartása ellenére —, most valami aljas, hisztérikus kegyetlenség tör fel belőle. „Takarodik, beugrik a folyóba, mert disznó, mert aljas" — vágja a megbénult üzemvezető arcába. Ez után az eset után — a gátlástalanul törtető fiatal Novákot nevezve ki üzemvezetővé —, látszólag mintha felélénkülne, aktivizálódna Taube. A csömör, az unalom, az átaludt hónapok után a démoni kísérlet, játék új eszközét véli felfedezni az új üzemvezetőjében, a cinikus Novákban. Egymásba fonódó hasonlatok, metaforák, szimbólumok képeinek telitalálataival jeleníti meg ezt a lelkiállapotot és a különböző emberi magatartások lényegét Gelléri. Taube, miközben a fiatalembert várja, „mászkálni kezd a tegnapi nap vékony emlékszálain, s mint valami döglött legyet, meglátja a hálón Rusz mosómester sápadt arcát". A magabiztos Nováknak viszont már „a szájában van az egész Főnix gőzmosó, a fogai között tartja, ízleli, rágcsálja a lányokat, az asszonyokat, nézi a koponyákat". Taube úgy érzi, hogy rafinált, gátlástalan életélvezésének minden képességét át tudja ültetni a kísérletre fogékonynak tűnő Novákba, „itókás atyaként" cipeli majd éjszakai körútjaira magával. Már látja Novákot, „amint egy palotába lépdel, ahol a fal, a lépcső, a bútor élő nőktől vonaglik". Fiatalodni is akar Nóvák mellett, és élvezni az ördögi kísérlet eredményeit. Ez a terve azonban csak felszikrázó, majd gyorsan semmivé foszló ötlet marad: Taube valójában képtelen arra, hogy kilépjen —- még olyan, számára pokolian izgalmas játszma érdekében sem — önmagából. Nóvák távozása után már újra unottan tűnődik: „a Virág utcai üzlet kedves kokottvarázsa hova szállt?" Látszólag jelentéktelen epizód a már betegesen unatkozó Taube életében a nőket a mindig csak odaígért, de soha oda nem adott aranyórával szédítő ügynök látogatása. Valójában azonban az elnyűtt szélhámossal szemben hiába érzi Taube kövérkés, méltóságteljes tekintélyét, hiába vágja az ügynök arcába, hogy a sok becsapott nő közül egyik sem szerette, mindegyik undorodik tőle még ma is, ha rágondol. Ekkor éri Taubét az első megrendülés, amely a tudata alá nyomott szorongást most hirtelen a felszínre hozza: a pénz, a hatalom bűvöletében nem vett, nem akart tudomást venni arról, hogy őt sem szerette valójában soha senki, igaz emberi kapcsolatot soha nem létesített még életében. Az utóbbi években már aludni sem igen járt haza; most ösztönös védekezéssel az eddig semmibe vett feleségéhez, az otthonába menekül a szorongó — egyre táguló asszociációs pályákon továbbgyűrűző — kételyek elől. Otthon azonban a romló idegzetű férfit furcsa meglepetések várják: őt, aki eddig minden emberen átnézett, mint az üvegen, „most minden semmiség megszólítja", „átlátnak rajta a tárgyak tompa szemei". A lakás mikrovilágának — egy felajzott idegállapoton átszűrt — különös látomásait hívja elő a félelmetes csendből Gelléri. A tárgyak kezdetben játékosan — de a játékhoz nem szokott ember számára egyre nyomasztóban — körülveszik Taubét, rejtett üzeneteket közvetítenek számára. A régi Taube megpróbálja a semmibe száműzni ezt a kibontakozóban lévő új Taubét, izgatottan készül az ipartestületi választásra, lázas agitációba kezd elnöksége érdekében. Az ipartestületi elnökség megszerzése azonban már nem a hatalom tétje Taube szemében: kétségbeesett kísérlet ez arra, hogy igaz emberi tekintélyt szerezzen a társadalomban, valamiféle naiv, csalóka remény ez az emberek becsülésének, szeretetének a megnyerésére. Ezért válik ez a választási kudarc végzetes traumává számára, ezután a megalázás után zuhan végleg a betegség örvényeibe.
