Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

ADALÉKOK A HARMINCAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ - Czére Béla: Gelléri pszichológiai realizmusa A nagymosoda című regényében

CZÉRE BÉLA GELLÉRI PSZICHOLÓGIAI REALIZMUSA A NAGYMOSODA CÍMŰ REGÉNYÉBEN önéletrajzi művét, az Egy önérzet történeté-t nem számítva, Gelléri egyetlen, 1930-tól a Magyar Hírlap-ban folytatásban, majd könyv alakban 1931-ben, a Pantheon kiadásában megjelent regénye, A nagymosoda a pszichológiai realizmus mindmáig eleven erővel élő, ható remeke. Ennek az egyenetlen kompozíciójú, de rendkívül gazdag, bonyolult szövetű regénynek leglényegesebb — mégis legkevésbé méltatott — pszichológiai-esztétikai folyamata a főhős, a mosodatulajdonos, Taube személyiségének metamorfózisa. Ez a nagyon izgalmas lélektani ábrázolás, amelynek expresszionista képei, látomásai sohasem öncélú borzalmakat árasztanak, és nem valamiféle tudatosan másolt avantgárdé-törekvés jegyében fogantak, hanem a személyiség különös átalakulásának a logikájából következnek. Ismeretes, hogy a pályakezdő Gelléri húszas évekbeli novelláit a pszichológiai realizmus szolgálatában álló líraiság, hasonlat-, metafora- és szimbólumrendszer éppúgy jellemezte, mint egy oldottabb, de egyben szétfolyóbb, határozott kontúr nélküli lírizálás, egy elvont, némileg már misztikus színezetű lírai szimbolizmus. (Gondoljunk pszichológiai realizmusának olyan drámai erejű darabjára, mint a Temettünk című novella, és a lírai szimbolizmus jegyében született alkotásainak egész sorára, Az anyámról című novellára, a Szabadulásra, a Három híd ég és föld között ciklusra, vagy a Fuvolaszó-ra.) De már feltűnik a húszas évek novelláiban egy markáns realista ábrázolás is, éppen a nagymosoda-téma novellisztikus megörökítéseiben, az ÉZeí-ben, a Parázs-ban vagy a Részegen-ben, bár meg kell jegyeznünk, hogy a témát feldolgozó írások legmaradandóbb értékei az expresszív látomásokban kulmináló elbeszélések, amelyeket részleteiben vagy szinte teljes'egészében a regényébe is beépít Gelléri, mint a Halhatatlanság-ot és a Messzeség című novellát. És jelentkezik már az expresszionizmus döbbenetes <?rejű látomásossága is, amely azonban novelláiban éppúgy nem egy elvont szorongás, halálfélelem vagy egyetemes avantgárdé stílusjegyek szolgálatában áll, mint ahogy expresszionisztikus regényében, A nagymosodá-ban sem. A Menekülés című novellájának expresszionista látomásai egy körülhatárolt, a valóság meggyőző motívumaiból építkező világból — egy babonás népi világból — indáznak ki, innen hívja elő hasonlatait, metaforáit, szimbólumait, a népi képzeletvilág konkrét képeiből, mozzanataiból absztrahálja a novellában eluralkodó döbbenetes halálképet is. A nagymosoda is egy térben-időben körülhatárolt, reális világ — a külváros — élményköréből táplálkozik, s a regény látomásai, patologikus színezetű víziói, morbid képei sem egy deduktív írói módszer öncélú borzalmai, hanem egymásból logikusan következő állomásai egy minden hatalmat elért, minden kéjen, örömön túljutott, attól megcsömörlött ember széthullásának, paranoiába, majd öngyilkosságba zuhanásának. A nagymosoda megjelenésével nagyjából egyidőben, a szürrealizmus szabad asszociációjú írástechnikájával is kísérletezett Gelléri — korai 139