Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
ADALÉKOK A HARMINCAS ÉVEK SZOCIALISTA IRODALMÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ - Benjámin László: A munkásírók antológiáiról
voltak természetesen más szocialista írói csoportok is, amelyekkel mi félig baráti együttműködésben, félig vitákban, s néha kíméletlen harcokban álltunk. Csömöri körül volt például egy társaság, akik velünk ellentétes esztétikai nézetekkel és irodalompolitikai elképzelésekkel szervezkedtek; ha mi a realizmust, ők az avantgarde-ot képviselték, mi a népiekhez, ők az urbánusokhoz álltak közelebb, ök csinálták a Tizenkét költő, a Mai Könyv, az Űj almanach, s részben a Hét Hang című antológiákat. Mi természetesen nemcsak saját kiadású antológiákba írtunk; a Népszava irodalmi mellékletében, egyéb kiadványaiban, s más lapokban is rendszeresen publikáltunk. A munkásírók csoportjának megvoltak a maga belső emberei; Vaád Ferenc, Földeák János, László Gyula, Rideg Sándor, magam, később, Erdélyvisszacsatolása után Nagy István, Jordáky Lajos, majd Szüdi György és Rajcsányi Károly, aki egész fiatal gyerek volt, Földeák felfedezettje. Nyolcan-tízen voltunk hát, akik állandóan találkoztunk a könyvkötők szakszervezetében, illetve annak könyvtárában, ahol Földeák akkoriban könyvtáros volt. Mások is akadtak mindig, néhányan, akiket hozzánk tartozóknak tekinthettünk. Egyébként pedig a háború alatt a többiekkel, más szocialista írókkal és művészekkel szombatonként találkoztunk a kis Ilkovicsban. Volt, aki rendszeresen járt oda. én általában csak szombaton mentem el. Olyankor az a pince tele volt irodalmárokkal, ifjú képzőművészekkel, versmondókkal. Mi is itt beszéltük meg dolgainkat a többiekkel, itt vitatkoztunk, veszekedtünk és szerkesztettünk. Az antológiák szerkesztését teljes mértékben népfrontos alapon végeztük, igyekeztünk mind a népi balszárnnyal, mind a valóban demokratikus szellemű urbánus írókkal, Fodor Józseffel például, jó kapcsolatot teremteni. Kassákhoz bejártunk a Lido kávéházba vagy a lakására, Veres Péterrel, aki akkor még Balmazújvárosban lakott, leveleztünk, többnyire Nagy Istvánnal, Jordákyval is, mert ők többet tartózkodtak Kolozsvárott, mint Pesten; bár ha feljöttek, mindig összefutottunk velük. Próbáltunk fiatal tehetségeket felkutatni, ami azonban elég nehézkesen ment, mivel nem volt állandó szerkesztőségünk, amelynek címe lett volna, ahová kéziratokat küldhettek volna; magunknak kellett kéziratok és emberek után nézni. Könyveinkhez a pénzt munkásoktól kaptuk, főként a famunkások óbudai csoportjától, én nem ismertem mindegyiküket, és nem tudom már, kinek volt közelebbi kapcsolata velük. Később már bevételeink is nagyjából elegendővé váltak a kiadási költségek fedezésére. Előfizetési íveket terjesztettünk, s volt néhány bizományosunk a nagyobb szakszervezetekben, és egyebütt, vidéki városokban is. Azt hiszem, az első két antológia szerzőinek — a magunk kivételével — még honoráriumot is tudtunk fizetni, nagyon keveset ugyan, de mégis honorárium volt. Az utolsó számoknál már az se ment. Hogy a folyamatosságot valahogy jelezzük, más lehetőségünk nem lévén: M betűvel kezdődtek a kiadványok ' címei, ami a Munkásírók rövidítése akart lenni. Vaád Ferenc volt mindegyik könyvünk felelős kiadója, ő egyébként is sokat fáradozott, szorgalmasan tevékenykedett a szervezői-szerkesztői munkában. Persze, három év alatt a néhány kiadványhoz nem kellett olyan borzasztóan sok munka, elég volt bozzá a csoport két legaktívabb embere, Vaád és Földeák. Antológiánk mindegyike ezer példányban jelent meg. Ma ez nagyon kevésnek tűnhet, akkor azonban, az akkori példányszámokhoz viszonyítva, tekintélyesnek is mondható; hiszen például a Szép Szó-t, megjelenése utolsó évében, 1939-ben havi nyolcszáz példányban nyomták; Móricz Zsigmondnak, miután a
