Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)
SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - K. Nagy Magda: A harmincas évek első felének haladó publicisztikájáról
— írja meggyőződéssel (bár az okfejtésben az „osztálypolitikát" helyesen értelmezve, egy „nagyobb testvériség" nevében várja el a polgárság íróitól, hogy lázadjanak osztályuk ellen, „törjék meg régi ideáljait, sértsék meg szentségeit"). Babits az „úri középosztályiban gondolkodott, mikor az írónak az osztálya, rétege fölé emeléséről szólt. Vonzódása Ady ,,szocializmus"-ához helyesen értékelt magatartás. „Még amikor szocialisták voltunk is — írja tovább —, szocializmusunk, mint az Adyé, nem valami osztálytudatban való elzárkózás volt, hanem ellenkezőleg, új, eddig megvetett osztályok s rétegek felölelése a magunké mellé, s a magunké ellen, a magunkénak zártsága és bűnei ellen." Két dolgot kell megnéznünk e „számadás" olvasásakor: mi a célja Babitsnak múltjuk „baloldaliságának" felemlegetésével, s milyen következményeket vár ettől a programadástól, illetve írói magatartást kijelölő igény megszövegezésétől? Pozitívnak tekinthetjük — az Ady-örökségről való vízválasztó viták után néhány évvel —, hogy az akkori „forradalmiságuk", „nagy joguk" nevében jelöli ki a hogyan tovább-ot. Ebben az írásban a harmincas éveket megnyitó, az idők szelét valamennyire megérző ember és író áll előtérben. A közeli és távolabbi maradiságot képviselő köröktől való elhatárolódás szándéka — úgy hisszük — többek között a szocialista orgánumok kritikusainak ostorozó hatására felgyorsult. Emellett a helyes útkeresés mellett azonban a Nyugat sokszor apologetikus vonalát több tanulmány megjelentetése bizonyítja. Feltűnik 1930-ban például a „kettős honfoglalás"-t bizonyító történelemszemlélet is, amely azért íródott a tudományosság látszatát keltve, hogy ideológiailag a „nemzeti géniusz" időszerűségét bizonyítsa, s a „turáni elem" kormányzóképességét ezer évi folyamatossággal igazolja. 9 A Nyugat 1928—29-től valóban széles skálán játszott a polgárság ideológiaipolitikai hangszerén. Schöpflin Aladár például félretéve Adyhoz vonzódó érzelmeit, Rákosi Jenő halála kapcsán a magyar konzervativizmust képviselő, Ady megölő ellenfelét kegyeletes szavakkal méltatja: 10 mint aki az ellenforradalom zűrzavarában „egyedül képviselt helyes pozíciót". „Nem a kurzus mellé állott — írja Schöpflin Rákosiról —, hanem a nemzeti becsület, az igazság és a nemzet gyógyulásának egyetlen lehetősége mellé." A turanizmustól, a keresztény „nemzeti egységet" jóhiszeműen helyreállítani szándékozókon át Babits a maga módján még legbalabbra ment, mikor az „irodalmi szocializmus"-t újra a Nyugat zászlójára tűzte. Nem véletlen, hogy Babits 1919 óta ki nem ejtette száján azt a szót: „szocialisták voltunk". 1930-ban, a gazdasági világválság felerősödésének idején, némi nosztalgiával gondol arra, hogy baloldalon állt, „mint a Sátán, aki Istennek legfőbb munkatársa". Másik tétele azonban túl általános, ezért csak részigazságot tartalmaz. Az író éppen abban baloldali, és abban európai, Babits szerint, hogy túllát és túlmegy a rétegen, amelyből született, hogy szemben áll környezetével, hogy forradalmat jelent abban és az ellen. Ö azonban nem tesz különbséget hanyatló és feltörekvő osztály között. Aggodalma mégis jogos az „osztálybezártság" ellen emelve szót, „amikor a fiatal őserőinket nézem — írja —, kik fennen hirdetik, tucatjával és divat 9 Marjalaki Kiss Lajos: Üj úton a magyar őshaza felé. Nyugat, 1930. I. k. 899—913. 1. 10 Schöpflin Aladár: Rákosi Jenő halálára. Nyugat, 1929. I. k. 217—220. 1.
