Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - Illés László: Szövetségi politika és realizmuskoncepció (Lukács György irodalompolitikája a harmincas években)

irodalma, mint az analízis tárgya, s a szövetségi politika szempontjából, mint a népfrontszövetség vezető tagja, nagyrészt kiesik figyelme köréből. A szövetségesek körének e szűkítése még egy fontos szférában végbement. Az a sajnálatos történelmi szituáció alakult ki, hogy a huszadik században feltűnő és egyre kiterjedtebb méreteket öltő, úgynevezett avantgárdé-művészetre egyszerre irányította kritikai tüzét a proletárirodalom szektás elmélete és a Lukács-féle nagy-realizmus elmélete. (Ehelyt nincs módunk még dióhéjban sem részletes kifejtését adni a nemzetközi szakirodalomban általában modernizmus megnevezéssel joggal bírált polgári, dekadens irányzat és az avantgárdé progresszív áramlatai fogalmi különbségének.) De fontos megállapítanunk, hogy a huszadik században Majakovszkijtól Brechtig, Uitz Bélától Diego Riveráig terjedő hatalmas művészi vonulat, a kommunista eszmeiségű avantgárdé mint alkotói módszer, a hagyományos realisztikus módszerrel egyenrangúan tudta létrehozni az esztétikai realizmust a szocialista művészeten belül. E művészettel azonban Lukács György éles kritikával fordult szembe, s ezzel rejtve maradt előtte a jelenkor bonyolult művészi világának egy nagyon fontos összetevője. A harmincas évek közepén és végén folytatott viták az expresszionizmus és más avantgárdé irányok ellen szűkítették az antifasiszta szövetség bázisát, mint erre éppen Anna Seghers mutatott rá egy Lukácshoz 1939-ben írt levelében. Kétségtelen, hogy a harmincas években még nem ment végbe a szocialista realizmus elméletének oly gazdag feltárása, hogy mód lett volna belátni: a szocialista művészet ezen alapvető módszerén belül a stiláris és műfaji megközelítés rendkívüli változatossága lehetséges, s az avantgárdé és a realizmus nem egymást kizáró ellentétek. Utolsó nagy művében, Az esztétikum sajátosságó-ban és az Ontológiá-ban részben eljutott ennek belátásához Lukács; rajtunk a sor, hogy örökségének erre a részére is fokozott figyelmet fordítsunk.