Kabdebó Lóránt szerk.: Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 12. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1976)

SZÖVETSÉGI POLITIKA A HARMINCAS ÉVEKBEN - Illés László: Szövetségi politika és realizmuskoncepció (Lukács György irodalompolitikája a harmincas években)

A MUNKÁS-PARASZT DEMOKRÁCIA POLITIKAI PROGRAMJA ÉS A REALIZMUS ESZTÉTIKÁJA Melyek voltak az erre indító mozzanatok? Kétségtelenül mindenekelőtt Leninnek a baloldaliságról, mint a kommunizmus gyermekbetegségéről szóló éles kritikája; továbbá a forradalmi mozgalom apálya nyomán ekkoriban stabilizálódik átmenetileg a kapitalizmus; ekkoriban tanulmányozza Lukács behatóan Marx írásait, a Gazdasági-filozófiai kéziratok-at; s végül nem hanyagolhatjuk el azt a körülményt sem, hogy Lukács ebben az időben Bécsben, a Kun Béla-frakcióval szembenálló Landler-körhöz tartozik, amely nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon ismét és azonnal a második proletárdiktatúra lenne napirenden, hanem ehelyett az átmenet új útjait keresi. A Landler-csoportot szoros kapcsolatok fűzik a Komintern Bécsben működő Balkán-Tikárságához, ahol igen gyakran találkozhatni Dimitrovval is, aki az 1923-as bolgár eseményekből levont tanulságok alapján készül arra, hogy majd egy évtized múlva felvázolja a népfrontstratégiát. A Dimitrovval való közvetlen kapcsolatokra még nincsenek bizonyítékaink, de nem lenne meglepő, ha a jövő kutatásai igazolni tudnák a közvetlenebb érintkezéseket. Lukács maga írja e korszakáról később: „Teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy itt nem egyszerűen egyes hibák kijavításáról van szó, hanem egész alapkoncepcióm újbóli megfogalmazásáról, amihez nagyon beható, nagyon konkrét társadalmi tapasztalatok és tanulmányok váltak szükségessé." E stúdiumok egyik első, politikai természetű eredménye az 1928-ban készült, úgynevezett Blum-tézisek, amelyek Lenin 1905-ös elemzéseihez nyúlnak vissza, és az új magyarországi helyzetben, mint lehetséges politikai célt nem a proletárdiktatúra létrehozására való törekvést, hanem a munkás-paraszt diktatúrát jelölik meg. S noha a KMP vezetősége, egyetértve a Kominternnel, a téziseket elveti, Lukács ettől kezdve figyelmét elsősorban az irodalomelméletre összpontosítja, s a felismert politikai premisszákból kiindulva vázolja fel kultúraelméletében a demokratizmus ideálját, esztétikai nézeteinek rendszerében pedig a realizmust állítja a középpontba. A REALIZMUS ELVE AZ ANTIFASISZTA KORSZAK FÖ IRODALOMELMÉLETI FOGALMA A realizmus elméletét Lukács a harmincas években egy rejtett és egy nyílt polémia során dolgozta ki. A nyílt polémia során a széthulló polgári kultúra dekadenciája és pesszimista kultúrfilozófiája ellen fordult, hogy megmentse és felmutathassa a polgári korszak realista műveiben megnyilatkozó teljes emberi egyéniséget. Ezt kereste Goethénél, főleg a Wilhelm Meister-ben, de Kellernél éppúgy, mint Balzacnál és Stendhalnál, s az elméleti indokoláshoz a forradalmi orosz demokraták műveit használta fel. A partikulárissal újra a művészi-emberi totalitást szegezte szembe; az emberi képességek harmonikus kibontakozásának eszményét pedig példaként állította szembe az eltorzult emberarccal. Nem véletlen, hogy párhuzamosan futó filozófiai munkássága során éppen az ifjú Hegelről ír ekkor könyvet, s nem az öregkoriról, aki a fennálló rend igazolásának filozófiáját írta meg. A művészeti, irodalmi és filozófiatörténeti múlt gondos átvizsgálásával követte nyomon az irracionális elemek felbukkanását, a nácizmus eklektikus ideológiája előzményeit. Ugyanakkor munkássága meggyőző alternatívát jelent a spengleri kultúrfilozófia nyomdokain haladó újabb áramlatok ellen, amelyek a civilizáció és kultúra kettéhasítását tudomásul véve, kritikailag elemzik ugyan