Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)
I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Taxner Ernő: Kézirattári kérdések
nia, s őszintén meg kell mondani, hogy ezek egy részéhez a szükséges feltételek ma sincsenek még biztosítva/ 1 Az viszont teljesen világossá vált, hogy egyfelől az irodalmi múzeum megfelelő gyűjtemények nélkül nem töltheti be közművelődési szerepkörét, másfelől az irodalom és kultúrtörténeti kutatásoknak alapvető szüksége van az irodalmi hagyatékok nagyobb méretű, tervszerűbb, s főleg nem csupán a kéziratokra szorítkozó, hanem komplex egységként történő gyűjtésére, megőrzésére. Nem feladata e dolgozatnak, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításainak elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozzék, de nem térhetünk ki az elől, hogy rámutassunk, nálunknál mennyivel könnyebb helyzetben vannak azok a múzeumok, amelyek kiállításaikat érdeklődésre számottartó, csak ily módon a nyilvánosság elé tárható gyűjteményekre építhetik. A más típusú múzeumi kiállításoktól eltérő jellegű irodalmi kiállítások bonyolult kérdésének megoldását mindenesetre megkönnyítené, ha a múzeum a jelenleginél nagyobb, jobban szervezett gyűjteményekkel rendelkezne. A mostani helyzeten csak évek, sőt évtizedek munkájával lehet, változtatni. Az irodalmi múzeum tudományos és közművelődési munkájának jövőbeni hatásfoka azonban kétségtelenül a jelenből kiinduló gyűjteményfejlesztés függvénye. A Petőfi Irodalmi Múzeumot húsz évvel ezelőtt, tehát akkor alapították, amikor régebbi irodalmunk tárgyi emlékeit más intézmények már gyűjtötték. Ilyen körülmények között magától értetődő, hogy az időben visszafelé haladva tevékenységünk természetes korlátba ütközik. így például nagyon ritkán fordul már elő, hogy valaki kéziratos irodalmunk tárgyi emlékére bukkan. Eleve le kellett tehát mondanunk — többek között — a leghíresebb kézirattárak fő büszkeségének, a kódexeknek gyűjtéséről. Ha szigorú időhatárt nem is vontunk, gyűjtőmunkánk lényegében a XIX. és XX. századra korlátozódik. Gyűjtőkörünk a többi kézirattárakénál pontosabban elhatárolt: feladatunk a szűkebb értelemben vett irodalmi kéziratok gyűjtésére korlátozódik. A Petőfi Társaság kis gyűjteménye mellett a múzeum megalakulásakor jelentős Jókai-anyagot örökölt. A kéziratok gyűjtése hamarosan megkezdődött, és különösen az utóbbi években nagy lendületet vett. „Muzeális értékűnek" kezdetben a legnagyobbak kéziratait tekintették, s sikerült a kiemelt, jelentőségű forradalmár költők, Petőfi, Ady és József Attila, valamint más klasszikusok — Berzsenyi, Kölcsey, Móricz, Babits, főleg pedig Jókai — kézirataiból számottevő gyűjteményt létrehozni. Évek folyamán más, értékes szórványok, sőt jelentős irodalmi hagyatékok is jutottak a múzeum tulajdonába, így Ady Lajosé, Császár Ferencé, Bölöni Györgyé, Mikes Lajosé, Gellért Oszkáré, Remenyik Zsigmondé, Mihályi Ödöné, Benedek Marcelle. Megszereztünk — ugyancsak többek között — olyan jelentős gyűjteményeket, mint Szalay Józsefét, Fenyő Miksáét, Forgács Béláét, Gara Lászlóét, Lengyel Miklósnéét, Wahl Valériáét, Eugen Pragerét és részben Ernst Lajosét. A tekintélyessé nőtt anyag jobb és szakszerűbb kezelésére alakult meg 1970-ben az önálló kézirattári osztály. Egységes feldolgozási szabályzat alapján fokozatosan az újonnan létesített vasszekrényrendszeres raktárba került az eddig feldolgozott kéziratos anyag, s új lendületet kapott a feldolgozás és gyűjtés is. A múzeum megvásárolta — többek között — Heltai Jenő és Juhász Géza levelezését, Füst Milán, Áprily Lajos, Németh Andor, Nagy Zoltán, Telekes Béla, Barta Lajos, Bóka László, Lesznai Anna, Horváth Henrik, Tuba Károly, Kemény Simon, Farkas Antal teljes hagyatékát, Barta Sándor, valamint Mácza János kéziratainak egy részét, Balázs Béla hagyatékának néhány fontos kéziratát, s Espersit Mária — József Attila- és Juhász Gyula-kéziratokban gazdag — gyűjteményét.
