Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)
I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Kézirattár - Taxner Ernő: Kézirattári kérdések
kultúra tanulmányozására, forrásainak mélyebb feltárására, fokozottabb ápolására, s amikor — többek között — a gyűjthető kéziratok tömege is megsokszorozódott, a kapitalista országok szakemberei változatlanul ragaszkodnak ahhoz a gondolathoz, hogy a kézirattár, illetve az irodalmi archívum 1 '' a nagy könyvtárak szerves része maradjon. Álláspontjuk, hogy a régi, nagy múltú, anyagilag is jól megalapozott intézményekhez ragaszkodnak, teljesen érthető olyan társadalmi körülmények között, ahol a tudományos munka központi szervezése, irányítása még nem alakult ki. A szocialista társadalom ebben a vonatkozásban is más lehetőségeket kínál. Az irodalmi archívumok 1972-es moszkvai nemzetközi értekezletén a szocialista országok szakemberei más, a fejlődés igényeivel jobban összhangban álló álláspontot képviseltek: az irodalmi archívumok önállóságának gondolatát. A kongresszus ezenkívül a következő ajánlásokat fogadta el: 1. Megállapította az irodalmi és művészeti gyűjtemények nagyfokú széttagoltságát, amely akadályozza a legértékesebb dokumentumforrások mindenoldalú felhasználását; ajánlotta a nemzeti levéltári intézményeknek, hogy tanulmányozzák e különleges anyag nagyobb koncentrációjának kérdését az adott ország lehetőségeinek megfelelően, többek között állami (nemzeti) kézirat- és dokumentumőrző helyek létrehozásával, amelyekben nemcsak a személyi gyűjtemények összpontosulnának, de a megfelelő állami és társadalmi intézmények ilyen jellegű gyűjteményei is. 2. Célszerű az állami (nemzeti) archívumok, a múzeumok és könyvtárak kézirattárainak tevékenységét koordinálni. Ennek érdekében kívánatos létrehozni hivatalok közötti — konzultatív — tanácsokat vagy központokat. 3. Az irodalmi és művészeti anyagokról szóló információk terjesztése, a tudományos és szakmai jellegű, nemzetek közötti kapcsolatok létrehozása érdekében célszerű kiadni kézirattári útmutatókat, és megvalósítani ezen kiadványok, valamint egyes dokumentummásolatok állandó cseréjét. 4. Az irodalmi és művészettörténeti anyag tanulmányozásával kapcsolatos problémák megítélése érdekében a kongresszus kívánatosnak tartja, hogy a Levéltárak Nemzetközi Tanácsa mellett létrehozzák az irodalmi archívumok bizottságát, amely rendszeresen nemzetközi szimpóziumot rendez az irodalmi és művészeti alkotók dokumentumai gyűjtésének és felhasználásának kérdésében. A nagy könyvtáraktól független, önálló irodalmi archívumok létezésére a szocialista országokban több példát találunk. A szovjet tudománypolitika ismerte fel elsőnek a kérdés jelentőségét, és létrehozta Moszkvában a Központi Állami Irodalmi és Művészeti Archívumot. Csehszlovákiában két központi irodalmi archívum működik, az egyik Prágában, a strahovi irodalmi múzeumban (ezt a Nemzeti Múzeum és más gyűjtemények anyagából vonták össze, s azóta szervezetté tett újabb gyűjtőmunkával fejlesztik), a másik Martinban, a Matica Slovenska keretében. Ugyancsak két központi irodalmi archívum alakult ki az NDK-ban is, az egyik Weimarban, a klasszikus német irodalom világhírű kutatóközpontjában (a nagy Goethe—-Schiller-gyűjtemény körül), a másik Berlinben, az Akademie der Künste der DDR keretében, amelynek specialitása, hogy középpontja az emlékház-kutatóközpontok kézirattárainak is. Az NDK példája egyébként azt is jelzi, milyen profilok alakíthatók ki a gyűjtőmunka megosztására (klasszikus és modern gyűjtemény). Az irodalmi archívum vagy kézirattár önállósága mellett szóló fontos érvekről már esett szó. Vannak persze komoly ellenérvek is. Az irodalmi archívum
