Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

2. A kéziratok Felsorolásukat kezdjük talán az egyik leggyakoribb kelléket jelentő autográf kéziratokkal. Ezeket, legalábbis a mi szempontunkból, három nagy csoportra oszthatjuk. Az első csoport maguknak a műveknek az irodalmi textológia szempontjából is felbecsülhetetlen csoportja. A második az életmű olyan, nem kifejezetten esztétikai jellegű kísérője, mint a levelezés, napló és néhány más hasonló megnyilatkozás. A harmadik, nem egykönnyen meghatározható csoport az író személyes emléktárgyaival érintkezik s jórészt csak ebben a vonatkozásban érdemel különös figyelmet; ilyenek az iskolai füzetek, egyetemi jegyzetek, a hivatali munka irományai, mint például Arany János jegyzősködésének, akadémiai főtitkárságának önmagukban véve jelentéktelen megnyilatkozásai, a tanár-írók ..noteszei" vagy akár egy személyesen kitöltött szállodai bejelentőlap. Kiállításaink bőven élnek ilyen anyagok felhasználásának lehetőségeivel, pedig hatásos térbeli elrendezésük meglehetősen nehéz, s ha visszaélünk vele, a kiállítást rendszerint nehezen olvasható könyvhöz tesszük hasonlóvá. Azt is meg kell gondolnunk, hogy az eredeti kéziratok hosszabb ideig tartó bemutatására már csak azért sem vállalkozhatunk, mert a papír és tinta romlandó anyag, s a gyakran kiállított kéziratokból sok máris tönkremenőben van. Nem is egy megfontolás szól tehát amellett, hogy kiállításainkat lehetőleg ne a kéziratok mutogatására alapozzuk. Az eredeti kéziratok személyes emlékjellege s a személyes emlék jelleghez kapcsolódó kegyeletes érdeklődés mégis megkívánja, hogy legalább irodalmunk nagyjaitól, mégpedig leginkább a szöveg teljességében kiállítható nagy versekből a lehetőség szerint néhányat bemutassunk s ennek érdekében a kéziratok szakszerű megóvásának, konzerválásának technikai lehetőségeire is felfigyeljünk. Más esetekben az eredeti kéziratot a hasonmás is pótolhatja, ennek az az előnye, hogy felnagyítható, ragasztható s így könnyebben alkalmazható a kiállítás térbeli jellegéből következő rendezési elvekhez. Az önmagukban kevésbé jelentős autográf emlékek, azok, amelyeket előbbi felsorolásunkban a harmadik típusba soroltunk, leginkább csak az életrajz, pályakép bemutatásánál jöhetnek számításba. Jelentőségüket sem szabad túlbecsülnünk, mert ha egyes esetekben kétségtelenül lényegeset is mutathatnak meg, általában mégis csak anekdotikus érdekességük van. Módjával alkalmazva persze ez is hozzátartozhat a kiállítás vonzóbbá tételéhez, sőt életszerűségéhez is. Az autográf kéziratok felhasználásának lehetőségei és korlátai az íróval kapcsolatos más kéziratos anyagra (hozzájuk írott levelek, róluk szóló megemlékezések, nekik dedikált könyvek, anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok stb.) érvényeseknek látszanak. Az írók kéziratai azonban nemcsak emléktárgyvoltukkal, unikumjellegükkel, individualitásukkal hatnak a nézőre. Elolvasásuk esztétikai élményt is nyújthat. Az irodalom szemléltetői számára sem kevés lehetőséget jelent ugyanis annak a felismerése, hogy a kéziratoknak is lehet stílusuk. Közelebbi elemzés helyett talán elegendő idéznünk Zolnai Béla egyik, bennünket közelről érdeklő tanulmányának (A látható nyelv. Minerva, 1926. 1—5. sz.) néhány sorát: „Intuitív megérzéssel rögtön látjuk a különbséget, ami két, egymástól távol álló magyar írónak — pl. Zrínyinek és Ady Endrének a kézírását elválasztja egymástól. Ha magunk elé tesszük a Syrena eredeti kéziratának egyik lapját (Négyesy Zrínyi-kiadása, 1914. 133), lehetetlen meg nem látnunk az egész lapnak