Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Kiállítások - Baróti Dezső: Irodalom a tér dimenzióiban

Az előbbiekhez hasonlók a stílusirányzatokat bemutató kiállítások. Múzeu­munk gyakorlatában ilyen eddig csak kevés szerepelt, pedig milyen szép, dekora­tív lehetőségeket ígér egy-egy, pl. az irodalmi manierizmust, barokkot, rokokót, szecessziót, impresszionizmust, expresszionizmust és még néhány jelentős stílus­irányzatot, akár világirodalmi vonatkozásaiban is bemutató kiállítás. A stílus­történeti kiállítások varázsát ugyan a legtöbb esetben a képzőművészeti pár­huzam gyanánt kiállított festmények, bútorok és egyéb iparművészeti jellegű tárgyak adják meg, de egy körültekintő rendezés látványukat könnyen alá­rendelheti az irodalomtörténeti igényű tematikának. A stílustörténeti kiállítások, különösen ha nem szorítkoznak pusztán a stílusra, hanem eszmei, tartalmi összefüggésekre is kitekintenek, már erősen közelállnak az irodalomtörténeti korszakokat bemutató kiállításokhoz. Egyik kiindulási pontjuk a kor uralkodó eszméinek, stílusirányának, írói csoportosu­lásainak, általában irodalmi életének és közönségének történeti, közelebbről művelődéstörténeti összefüggéseikkel együtt történő bemutatása lehet. Ha ezen a kereten belül maradunk, logikusan felépített kiállításokat tervezhetünk meg. Jogos igény, hogy az írói pályák áttekintése az ilyen célkitűzésű kiállítások esetében se maradjon el. Bemutatásuk azonban könnyen madártávlatúvá zsu­gorodhat össze, vagy pedig a kor általános jegyei fölé emelkedve, az egyes írói művek bemutatására szánt emlékkiállítások sorozatává alakulhat át, de még ebben az esetben is fenyeget az a veszély, hogy az írók külön világában nem eléggé mélyedünk el. A problémák jórészt abból adódnak, hogy ilyen esetekben tulajdonképp kétfajta kiállítási típust kell összeegyeztetnünk, ami elméletben persze sokkal könnyebb, mint a sokfajta tényezőnek alárendelt gyakorlatban. Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy a nagyobb egységet bemutató kiállítások, ha valóban mondani akarunk velük valamit, sok helyet igényelnek, s a közönség számára is gyakran hosszadalmasnak, terjedelmesnek tűnhetnek fel. Ezért legalábbis érdemes elgondolkoznunk azon, hogy nagyobb korszakok­nak egyetlenegy kiállításon belül történő bemutatása helyett nem célszerűbb-e a közönség által könnyebben áttekinthető kisebb korszeletek bemutatására tö­rekednünk? Az elmondottak jegyében meglehetősen problematikusnak látjuk azokat a kísérleteket, amelyek egy nemzeti irodalom egész történetét egyetlenegy kiállí­táson vagy kiállítássorozaton akarják végigtekinteni. Az irodalomtörténeti fo­lyamat, az irányzatok bonyolult útja és egymásbajátszása épp olyan nehéz, a kiállítás eszközeivel egyes esetekben egyenesen megoldhatatlan feladatot ró a rendezőre, mint történelmi-társadalmi összefüggések érzékeltetése. De ha még ezek a problémák esetleg akár némi kompromisszum árán megoldhatók lenné­nek, még mindig megmarad az a nem csupán technikai jellegű probléma, hogy pl. a magyar irodalom történetének bemutatása, szerény számítással is, 25—30 termet igényelne. Ennyi helyet a mi múzeumunk például csak az egyéb, időszaki kiállítások lehetőségének feláldozásával tudna biztosítani. További problémát jelent, hogy egy ilyen nagyméretű kiállítás végigtekintése a közönségtől több órás figyelmet követelne meg. Sokkal elmélyedőbbet, mint egy képtár látogatása esetében, mert a nézőnek nemcsak képekre és tárgyakra kell koncentrálnia, hanem szövegekre is, hiszen még a legvizuálisabban megrendezett irodalmi kiállítás sem lehet meg írott szövegek, mégpedig nemegyszer elmélyült olvasást kívánó idézetek nélkül. . Múzeumunk egyébként még 1958-ban elkészítette az egész magyar irodalom történetét felölelő nagy kiállítás terveit, néhány évvel később pedig megnyitotta

Next

/
Thumbnails
Contents