Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

II. A MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKÁJÁRÓL - Rigó László: Az irodalmi múzeum közművelődési hivatásáról

A jövő múzeuma azonban a jelenleginél gazdagabb, frissebb, izgalmasabb és hatékonyabb kiállítási tevékenységet igényel. Tartalmi vonatkozásban arra kell törekednünk, hogy az írói életművet, személyiséget bemutató kiállítások mellett kapjanak nagyobb teret az irodalmi folyamatokat, egy-egy műfaj történetét felvázoló, az irodalom és a társművészetek párhuzamos jelenségeit megragadó tárlatok. Módszertanilag is legyenek változatosabbak a kiállítások: a közvetlen, didaktikus menetet tarkítsák, élénkítsék vagy váltsák fel a szimbolikus, asszociatív megoldások. Legyen végre kiállításainknak egységes és illúziókeltő látványa, atmoszférája, hangulata! Általában több tárgyat, dokumentumot kell kiállítani, de biztosabb szelekciós érzékkel és vizuális ízléssel. Törekednünk kell a komplex hatáskeltésre: bátrabban fogunk élni a tárgy, a dokumentum, az illusztráció, a fotó, a technikai trükk, a fény, a hang stb. együtthatásában rejlő lehetőségekkel. Kevesebb és kevésbé nehézkes, olcsóbb installációval, változatosabb anyagfajtákkal fogunk dolgozni, a rendelkezésre álló pénzt inkább a technikai színvonal radikális emelésére kell fordítanunk. Mindebből következik, hogy a jövő irodalmi kiállításai a mainál kollektívabb munka eredményei, „műalkotásai" lesznek. Az előkészítés és megvalósítás folyamatában részt vesz és érvényesíti szempontjait a tartalomra, metodikára, formákra, stílusra, atmoszférára, technikára egyaránt ügyelő főrendező, irodalomszakértő, múzeumpedagógus, dramaturg-szcenikus, belsőépítész, világítástechnikus, akusztikus, kivitelező kiállítástechnikus. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a látogató közönség viszonyában néhány év óta szintén kedvező jelenségek tapasztalhatók. Kiállításaink látogatottsága nő, a tárlatvezetések tartalmasak és változatosak, színvonaluk emelkedik. Fokozatosan szerveződő tudatos közönségkapcsolatainkban új formák jelennek meg, klubrendezvényeink rendszerint színesek, sikeresek. Propagandamunkánkban — különösen a kiadványok terén és a sajtóval, a telekommunikációs eszközökkel való kapcsolatok vonatkozásában — szembetűnő a javulás. Múzeumunk sarkalatos feladata, most és a jövőben, ennek a megindult fejlődési folyamatnak a felgyorsítása, kibontakoztatása, szüntelen gazdagítása. Kialakuló közművelődési intézményünk közönségkapcsolatainak fejlesztésekor ismét abból a tényből kell kiindulnunk, hogy az általános társadalmi, kulturális haladással, a korunkban lejátszódó életformaváltással együtt módosul az irodalmi múzeum minősége, funkciója is. A viszonylag zárt múzeumból mind demokratikusabb intézmény lesz, mely egyre szélesebbre tárja kapuit a közönség előtt. A múzeum nyitottabbá, dinamikusabbá és szervezőbbé válik: felkutatja közönségét, a maga komplexitásában áll rendelkezésére, és rendkívül intenzív, tartalmas, rendszeres kapcsolatokat létesít vele. A múzeum így közösségi gyülekezőhellyé, a városi életforma szerves részévé válik. A közművelő múzeum szolgálja, ám sohasem kiszolgálja a közönséget. Megismeri, feltárja igényeit, de mindig előtte jár eme igényeknek, szüntelenül igényeket fejlesztve s új igényeket keltve. Egyre több ismeretet adagol, korszerű irodalom- és művészetszemléletre, fejlett ízlésre nevel, mind változatosabb módokon. A múzeum az élményadás bőségével és sokszínűségével aktivizálja és választásra készteti közönségét, igyekezve felkelteni önművelő készségeit, vágyait is. Múzeum és közönsége között így kétoldalúbbá válik a kapcsolat: a múzeum bevon, befolyásol, hat, gondolkodtat, orientál; a közönség pedig visszahat a múzeumra: szüntelenül formálja, alakítja, új szándékokat, erőfeszítéseket, eredményeket csihol ki belőle.