Illés László szerk.: Irodalom és múzeum. Tanulmányok az irodalmi muzeológiáról (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 11. Népművelési Propaganda Iroda Kiadó,Budapest, 1974)

I. A MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIRŐL - Relikviatár - Sára Péter: Az irodalmi relikviák jelentőségéről

foka, vonzereje — tapasztalataink szerint — természetesen kisebb, mint az igazi relikviáké. A nem írói emlékházakban, nem eredeti környezetben rendezendő kiállításainkon feltétlenül ügyeljünk arra, hogy túl sok relikviát ne állítsunk ki. A teljes tárgyi anyag bemutatására, az egykori elhelyezési rend visszaadására itt ne törekedjünk, mert más környezetben a tárgyak másképpen hatnak, más elhelyezési rendet kívánnak. A teljes írói életutat bemutató központi kiállításainkon sokkai hatásosabb, ha a relikviák közül csak azokat állítjuk ki, amelyek az író életének egy-egy korszakára, valamint egyéniségére és tevékenységére a legjellemzőbbek voltak. Különösen fontos, hogy itt teljesen az irodalomtörténeti mondanivaló szolgálatába állítsuk a relikviákat. Jól kiválasztott és jól elhelyezett tárgyak a többi dokumentumokkal együtt, ezekkel összhangban, rendkívül hatásosan és élményszerűen tudják az író világát és életútját felidézni. Szóljunk ezek után arról is, hogy tulajdonképpen mit is nevezünk irodalmi relikviának, mit is jelölünk ezzel a névvel. Irodalmi relikviának tekinthetünk — szerintem — minden olyan tárgyat, amelynek bizonyíthatóan valamilyen irodalmi vonatkozása, kapcsolata van. Értéküket, fontossági sorrendjüket annak az alapján határozzuk meg — általános muzeális értékükön túl —, hogy melyik íróhoz, irodalmi körhöz, vagy irodalmi eseményhez kapcsolódtak. Ady relikviái nyilvánvalóan értékesebbek számunkra, mint például Herczeg Ferencé. A relikviák eszmei értéke kifejezetten személyhez kötött. Igen, a relikviák abban különböznek a többi, hasonló, egyszerű tárgyaktól, bútoroktól, hogy egy jelentősebb személyhez vagy eseményhez kötődnek, és ez a tény adja belső eszmei értéküket. Arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyakat gyűjtsünk, minek van helye az irodalmi múzeumban, még a fentiek után sem könnyű válaszolnunk, és általános érvényű szabályokat alig lehet hozni. Azt hiszem azonban, már most kijelenthetjük, hogy nemcsak azokat a tárgyakat tekintjük relikviáknak, amelyek az író birtokában voltak, lakásából, otthonából származnak, hanem lényegében minden olyan tárgyat, amellyel élete során tartósabban vagy intenzívebben kapcsolatba került. (Pl. az a szobor, amelyik József Attilát Espersit János lakásán megihlette; Vágó Márta versben megénekelt kalárisa; Juhász Gyula Tápén látott fakrisztusát is nyilvánvalóan relikviának kell tekintenünk még akkor is, ha megszerzése lehetetlen. Az a vendéglői asztal, amelyik mellett — mondjuk — Ady ült a Három hollóban, ugyancsak fontos irodalmi relikviának tekintendő.) Gondolom, ennyi példa is elég annak a megértetésére, hogy az irodalmi relikviák esetében túl kell lépnünk a hagyaték szó jogi értelmezésén, és a legszűkebb családi körön messze túl is kell gyűjtenünk. A gyűjtés során azonban mindig nagyon óvatosnak kell lennünk, és csak hiteles bizonyítás után szabad a tárgyakat irodalmi relikviáknak tekintenünk. A korábbi gyűjtőmunka fogyatékossága főként abban állott, hogy a gyűjtés teljesen véletlen és esetleges volt, vagy legjobb esetben is egy kiállítás pillanatnyi igényéhez igazodott. Mindezek ellenére igen szép gyűjteményünk van Petőfi, Jókai, Ady, Babits és József Attila relikviáiból. Gyűjtőmunkánkat azonban a jövőben sokkal tervszerűbben, céltudatosabban és széleskörűbben kell végeznünk; javaslatom szerint az alábbi szempontok alapján: 1. Elsősorban klasszikusaink (különösen Petőfi, Ady, József Attila) tárgyi anyagának összegyűjtésére törekszünk. Velük kapcsolatban minden tárgyi anyagot gyűjtünk — mindenekelőtt azokat tartjuk fontosnak, amelyek életükre, tevékenységükre, kapcsolataikra, költői világukra különösen jellemzőek, voltak. 2. Minden magyar