V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből

hangulatot, levegőt érzékeltetni. Elég, ha e tekintetben akár a Bánk bánra, akár a Lear királyra utalunk. Szigligeti mindkét drámája: a Vazul is, az Aba is „díszmenettel" záródik. Amabban „magyar főurak, nemesek, nép, fegyveresek ünnepélyes menetben" jönnek Vazul tömlöcébe, hogy kiszabadítsák és uralkodóvá kiáltsák ki; emebben „tábori zene kíséretében" III. Henrik német császár, Péter és Albert lovon jelennek meg a színpadon, előttük hírnökök zászlókkal és más győzelmi jelekkel lépdelnek, körülöttük országnagyok, nemesek, mögöttük fegyveres nép. Az effajta látványosság — az operák hatására — a reformkorban a történelmi drámák színszerű kiállításának szinte elengedhetetlen tartozéka volt; a színházi zsebkönyvben a „néma személyek vezetői" mellett még külön „díszmenet-vezér" is szerepel. Statisztákra azonban főleg a népszínmű-féle darabokban: a zenés bohózatokban, „tüneményes vígjátékok"-ban, paródiákban volt szükség. Ezek a revük funkcióját töltötték be: a látványos tömegjelenetek lényeges műfaji kellékeik közé tartoztak. Igyekeztek is őket minél fényesebben, minél mozgalmasabban kiállítani; a külön erre a célra szerződtetett rendező — Komlóssy Ferenc — egy-egy népszínműben úgyszólván a színház egész személyzetét mozgósította. A statisztáknak a legkülönbözőbb foglalkozási ágakhoz, társadalmi osztályokhoz és rétegekhez tartozó személyek maszkjában és kosztümjében kellett felvonulniuk ; szerepüket a színlap minden esetben részletesen felsorolta a magánszereplők után, mintegy ezzel is hangsúlyozva fontosságukat. Álljon itt néhány jellemző példa. Peleskei nótárius: „Peleskei parasztok és parasztnők. Cigányok. Pandúrok. Haramiák. Nép. — Vendégek. Ifjak, leányok. Serfőző legények. Manók. Pincérek." Halley üstököse: „Mulató nép a Svábhegyen. Kereskedők. Színészek. Dalnokok. Munkások. Nép." Enzersdorfi postalegény : „Postalegények. Parasztlegények. Színészek. Kardalnokok. Vendégek. Inasok." Tékozló: „Flotwell barátai. Cselédek. Vadászok. Vendégek. Inasok. Szomszédok. Parasztok." Értelmetlen lenne találgatnunk, vajon e sokféle statisztaszerep közül melyikbe képzelhetjük oda Rónai-Petőfit. A fiatal, gyerekember kezdőre aligha bíztak viszonylag jelentősebb feladatot, ezt nyilván a „vezetők" tartották fenn maguknak. Az elmondottak alapján csupán arra következtethetünk, hogy költőnk a nyolc és fél hét leforgása alatt mintegy tizenhatszor működhetett közre statisztaként a Pesti Magyar Színház előadásain, részben történeti drámákban, főként pedig népszínművekben. Színészi képességek kifejlesztéséhez ez vajmi csekély lehetőséget nyújtott. De ha meggondoljuk, hogy a rendezőktől és a csoportvezetőktől kapott utasításokon kívül megfigyelhette nemcsak a főszereplők, hanem a darab egész személyzetének játékát, mozgását is, akkor nem megalapozatlan az a feltevés, hogy néhány évvel később nem egészen készületlenül lépett a színi pályára: volt már egy kevéske színpadi gyakorlata, ismert — ha csak látásbólhallásból is — néhány szerepet. Mit nyújtott azonban a műsor Petőfi költői egyéniségének, ízlésének, irodalmi nézeteinek kialakulása szempontjából? Nem tudjuk — és sohasem fogjuk megtudni —, vajon a repertoár harminckét színdarabja közül melyik milyen mértékben ragadta meg figyelmét, milyen mélyen vésődött be emlékezetébe. így határozott megállapítások helyett inkább csak többé-kevésbé valószínű feltevéseket kockáztathatunk meg. A statisztáskodás legkézzelfoghatóbb, legközvetlenebb hasznát drámairodalmi tájékozottságának bővülésében jelölhetjük meg, s ez nem pusztán ismeretek szerzését jelentette, hanem ízlésének, kritikai érzékének differenciálódását, finomodását is. A Pesti Magyar Színház légkörében való forgolódás bőven pótolhatta az iskolai poétikai oktatás hiányát; a vegyes műsor,