V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

ILLYÉS GYULA: Fa az égig, vagy a kertészek dolga

érzéketlennek a műszerre. Az nyugtalanító, amikor a tünet áttételes; amikor az egész társadalom szelleme reagál rosszul. Mert hisz ki felel egy társadalom szellemi működéséért? A szellemi élet. S így áttételesen: szellemi életünk vajon milyen viszonyban van ma azzal a szent higanyszállal? Ne áltassuk magunk. Segesvár rettenetes délutánja óta nem volt korszak, amikor a János vitéz költője ne lett volna népszerű, a legendák fokáig. Hogy nem mindig ugyanazokkal a versekkel, eszmékkel és — tulajdonságokkal? Emlékezzünk a százéves születési évfordulókor fölsivító — épp ünneprontásával méltóan ünneplő •— sorokra? Hol a szem szemével farkasszemet nézni? S aztán a kemény vád: Ünnepe vak ünnep! S végül: vannak koszorúk is oly hidegek, mint a sírgöröngyök! A szobor — százszámra bár — nemcsak rangadó lehet; rangfosztó is. Aszerint emel vagy süllyeszt, hogy ki állítja és miért. Mert hát a Tündérálom szerzője végül miért is — Petőfi? Ö, akit életében Sándornak is lehetett szólítani, miért lett a maga módján Egyetlen Együnk? Tudjuk, mindnyájan. Költészetünk legtündöklőbb lángelméje volt. És nemzeti létünk legizzóbb tudata. Nem mondtam le arról, hogy az itt következő tanulmányokat ne az olvasóval együtt bocsássam magamba, azzal a szellemi örömmel, melyben egy szép könyvnek már puszta kézbevétele is részeltet bennünket. Csak szerzőiket ismerem. De ez bőven elegendő, hogy kinyissam rájuk az ajtót és soraikba húzódva átadjam nekik a szót.