V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből
Rajzolatok már egyenesen kétségbevonja Lessing drámaírói tehetségét. Szerinte Lessing „hideg, érdektelen", s a néző is „egykedvű s hideg marad"; „mi épületes van e darabban erköltísileg, mit tanulunk mindezekből?" — kérdezi a névtelen kritikus, és így felel: „A mellett hogy semmit, ferdeségével még hosszú s unalmas; az egész csupa párbeszédekből áll, legkisebb cselekvény nélkül", majd kimondja a végső ítéletét: „Galotti Emilia már öreg, a mi időnkre zordon és rideg." 77 Lessing drámája egy időre le is tűnt a műsorról, s csak a szabadságharc után újították fel. 78 A Messzinai menyasszonyt 1831-ben egy Pesten megforduló vándor színtársulat (!) mutatta be első ízben a főváros közönségének, majd a budai színészek is előadták 1836-ban. 79 A Honművész csak az előadásról számolt be 80 — főleg Kántorné és Egressy játékát dicsérte —, de a Rajzolatokban „X et Comp" (azaz Hazucha Ferenc) a dráma értékelésére is vállalkozott. 81 Végső megállapítása szerint „az egészet olly műnek nevezhetni, mely bírásának literatúránk örülhet, főkép tekintvén Szenveynek derék fordítását", de hozzáteszi, hogy „a vakmerő elméjű Schillernek gyengébb művei közül egyik" — mégpedig azért, mert „a tűzeszű költő a drámavilági revolutiónak jelen lépcsőjéről vissza igyekezett ugrani egy sokkal régibb korba." Nem volt szerencsés dolog „görög szabású" darabot írni s „az antik és romantikai szellemet úgy összekeverni, hogy a művelt hallgató végtére még azt sem tudja, keresztények-e vagy pogányok a játszó személyek"; gyengéje a darabnak az is, hogy benne „több a lírai, mint a drámai poézis". Hazucha — aki bevallottan Friedrich Schlegelre támaszkodott Schiller megítélésében — jól mutatott rá a darab ellentmondásosságára; ismervén színészeink játékmodorát, biztosra vehetjük, hogy az előadásban Schiller sorstragédiájának nem antikizáló, hanem romantikus stílusjegyeit hangsúlyozták, s ezzel a drámát közelebb hozták a korízléshez. Az 1839. május 3-i előadással kapcsolatban a Rajzolatokban a magát ezúttal meg nem nevező kritikus fenntartás nélkül „remek darabnak" nevezte a Messzinai menyasszonyt 82 , s a drámát — ellentétben az Emília Galottival — még a 40-es évek folyamán is adták néhányszor. A Pesti Magyar Színház Lear-előadásai új fejezetet nyitottak a magyarországi Shakespeare-kultusz történetében. A brit drámaköltő alkotásait addig csak az eredetit megcsonkító, eltorzító német adaptációk szerint játszották, ám a „magyarosításának nevezett eljárással még ezeket is tovább hígították, hamisították. Most történt először, hogy egy Shakespeare-dráma az angol szöveget legalábbis megközelítő fordításban, a darab lényegét nem érintő kidolgozásban került a magyar nézők elé — azt is mondhatnók, hogy színészeink ezúttal játszottak először „igazi" Shakespeare-t, még hozzá, a kritika tanúsága szerint — a feladat nehézségéhez mérten nem is rosszul. A kezdeményezés részben Bajza érdeme — az ő igazgatása alatt, 1838. március 30-án volt a bemutató; Petőfi egy év múlva a negyedik előadáson vett részt —, részben Egressyé, aki a bécsi Burgtheater híres művészének, a pesti német színházban gyakran vendégszereplő Heinrich Anschütznek példáján felbuzdulva kezdte meg a Lear király-\ya\ Shakespeare-alakításainak hosszú és színi kultúránk történetében oly nevezetes 77 Rajzolatok 1839. I. félév 28. sz. április 11. 224. 78 vö. ANTALFFY GIZELLA : Lessing a magyar színpadon. Budapest, 1916. 79 Vö. BAYER JÓZSEF: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban. Budapest, 1912. SO Honművész 1836. 9. sz. január 31. 69. 81 Rajzolatok 1836. I. félév 8. sz. január 27. 63—64. 82 Rajzolatok 1839. I. félév 36. sz. május 9. 288.
