V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
SOLT ANDOR: Amikor Petőfi statiszta volt... — Két hónap a Pesti Magyar Színház történetéből
vén, kedvelvén, hogyan mernek a francia színművek ellen csak motszanni is, azt csakugyan bátor vagyok csodálni. Az mi ezen KoZdwsnőben történik, fölér minden francia színpadi ráfogott és való mészárlásokkal, és íme, kritikus uraimék menynyit értekeznek a hóhér-bárdról, mely a francia színművekben megjelenik, menynyit a stílus patibulariusról ! holott a józan eszű francia vétkeseket végez ki egyszerre, a német poéták ellenben minden asszonyi erénnyel ékes, ártatlan nőket feszítenek kínpadra, és öt felvonáson keresztül a lelki tortúra minden nemein átgyötrik." 68 Vörösmarty is szóvá tette, hogy a Griseldisben „a hatás igen drágán, a szív marcangolásain vásároltatik meg" — de nyomban hozzátette, hogy ,,az író ezen kényes tárggyal oly csínyján bánt, azt oly jól fűzte és rendezte el, s oly drámailag dolgozta ki, hogy a mondott alaphiba nélkül igen jeles drámának lehetne tartani." 69 Valóban, Halm Shakespeare, Lope de Vega és Calderon művein iskolázott tehetség, Grillparzer mellett az osztrák Vormärz legjelentősebb drámaköltője. A Griseldisnék — egyébként Boccaccio Decamenane]ából (10. nap 10. novella) kölcsönzött — témája kétségtelenül nyersen brutális, de Halm ezzel a feudális erkölcsöket vette célba s a nőemancipáció mellett emelt szót. Ez tűnik ki a drámának Bocacciótól eltérő befejezéséből: a három kegyetlen próbát hősiesen Mállott asszony „Te engem sohasem szerettél!" felkiáltással elfordul férjétől, s egyedül tér vissza a vadonba apjához. Egyes irodalomtörténetírók a női méltóságának tudatára ébredt Griseldisben Ibsen Nórájának előfutárát vélik látni; ezen lehet vitatkozni, de a drámának az erkölcsi egyensúlyt helyreállító helyes megoldását Vörösmarty is kiemelte Halm javára. És Raupach sem volt az a silány író, amilyennek Bajza kritikája alapján gondolhatnánk. Garay lelkendezése, hogy „nagy tehetségű géniusz, mely a tragédiában örökké zöldelő füzért érdemlett magának" 70 , mindenesetre túlzás, de nem érdemtelenül számított a múlt század 30-as éveiben a német színpad legünnepeltebb szerzői közé. 71 Megint csak Vörösmartyra hivatkozhatunk, aki a Királylány mint koldusnő 1838. december 3-i bemutatója alkalmával ezt a drámát — egybevetve Halm Griseldisével és Moreto Donna Dianájával — nagyon finoman elemezte s végül is megállapította, hogy „a darab elrendezése s kidolgozása mesterkézre mutat, s helyes psychologiája által érdekes maradand." 72 Említettük, milyen nehezen tört utat színpadunkon a francia romantika. Delavigne, Musset és Vigny drámáit egyáltalán nem adták, de a vezér: Victor Hugo művei közül is csupán az Angelót és a Lucretia Borgiát játszották — nagy ritkán. Gyakrabban jutott szóhoz Dumas père, de nagyonis váltakozó hatással: a Korona és vérpad (Catherine Howard) tetszett, a Szaracén és a Monaldeschi már kevésbé, a III. Henrik és udvara, valamint a Caligula megbukott. (A neszlei torony, amelyet Budán mutattak be 1835-ben, Pesten már nem is került színpadra.) Igazi, tartós sikert — nem utolsósorban Egressy remek alakítása következtében — csak a Kean, vagy: Lángész és könnyelműség aratott. (Petőfi is csak ezt az egy francia romantikus drámát láthatta a két hónap folyamán.) A Hasznos Mulatságok kritikusa — alighanem Vajda Péter — némi fenntartással nyilatkozott a darabról. Elismerte, hogy „bőven bírja a francia oskola erényeit: élénk, változatos, érdek gerjesztő, megkapó helyekkel bővelkedő", — de hozzátette: „Mi Í8 BAJZA JÓZSEF: i. m. V. k. 270. 09 I. m. 67—69. 70 Honművész 1835. 57. sz. július 16. 475. 71 Az Akadémia játékszíni bizottsága az ő „nevezetesebb darabjait" is fordításra ajánlotta 1831-ben. (Ld. Magyar Tudós Társaság Évkönyvei. I. kötet 1831—32. Pest, 1833. 73.) 72 VÖRÖSMARTY: i. m. 182—184.
