V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES: Ismeretlen Orlai Petrich-festmény Petőfi otthonából — Petőfi lefoglalt képeinek sorsa

az elveszettet kell — Várkonyival egyetértve — az elsőnek ítélnünk a kép jobb kompozíciója, a részletek közvetlenebb karaktere miatt. Ezen a változaton a tárgyak nem vonják el a figyelmet a lényegről, a szekrényben természetes rendben állnak és fekszenek a könyvek, nyugodt egyensúlyban van minden, a falon lévő kép, Béranger szobra és a lúdtollas tintatartó, a széken lévő nyitott könyv és a könyvszekrény. Közvetlen hangulatot teremt Barabás Miklós Szendrey Júlia képe és az ifjú Petőfi közötti kapcsolat. Júlia szinte rátekint a falról, s ő feléje fordul. Ezzel szemben a ma is meglévő festményen zsúfoltabb a kompozíció, aprólékosan kidolgozott szőnyeg borítja a padlót, feszes rendben állnak a könyvek, túlságosan részletező az íróasztal és könyvszekrény, túl sok tárgy fekszik az asztal lapján. Eltűnt a házaspár közötti érzelmi kapcsolat. Júlia tükörképes portréja egy, a korban sem ritka festői fogásra mutat: Orlai saját, kész kompozíciójának tükörképével egy hatásában új atmoszférát és ezzel egy lényegesen eltérő változatot alkotott. Mindenesetre az egyszerűbb szobasarok puritánabb bútorát kell a költő valóságos tulajdonának tartanunk. Az adott körülmények igazolják teóriánkat. Kotaszek János jegyzékének köszönhetjük tehát, hogy Petőfi otthonának meglepően gazdag képanyagáról részletes adataink vannak. Igényességét, írói öntudatát, széles érdeklődési körét jelzi válogatása: családi portréi mellett, szeretett Alföldjéről két képet is őriz (az ismertetett olajfestményt és egy színezett metszetet), íróportréi is vannak: Arany János, Garay János, Béranger (kinek az Orlai-festmény tanúsága szerint kis mellszobrát is ott tartotta íróasztalán), Andersen és Thomas Moore angol költő arcmásai, mellettük az a gazdag kőrajzsorozat, melyet az irodalom általánosságban Petőfivel kapcsolatban, mint a francia forradalmárok képeit emleget. Ha tiszta áttekintést akarunk kapni, akkor szét kell választani a családi portrékat, a francia litográfiákat és az egyéb anyagot. Apja, anyja, Júlia és saját olajfestésű arcképét Orlai Petrich Soma munkáival kell azonosítanunk (szülei portréit 1953-ban vásárolta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum). Nincs meg Júlia arcképe és nem tudjuk, hogy Petőfinek Orlai festette portréi közül, melyiket említi a felsorolás. A litografált képmások alatt bizonnyal Barabás Miklós 1848-as munkáit kell értenünk, hiszen Orlai Petőfi dolgozószobájának falára Barabás közismert Szendrey Júliáját festette. Nincs tulajdonunkban a tételesen felsoroltak közül, de azonosíthatjuk Arany János és Garay litográfiáit, minden bizonnyal ezúttal is Barabás munkáira kell gondolnunk. Andersen és Thomas Moore acélmetszetű és rézmetszetű arcképei is elvesztek ugyanúgy, mint az „Illuminirter Kupferstich Vorstellend ein Puszta". Nagyon bonyolult, de végső konklúziójában igen örvendetes a francia „forradalmárok" arcképeinek története. A jegyzék az előbb felsorolt, pirossal jelölt nyolcon kívül még ötöt említ névvel: Kosciuszko, Théroigne, Charlotte Corday, Carnot és Couthon portréit. Ezenkívül egy tételben, mint feljebb közöltük, összevontan 13 darabról beszél, melyből nyolcat a visszaadáskor soroltak fel névvel. Huszonegy név merült fel tehát összesen és öt maradt ismeretlen. Utolsó hírünk szerint 1852-ben a régi lakás képei többé-kevésbé teljességükben visszakerültek Petőfi özvegyéhez. Ezután hatvan esztendő telt el anélkül, hogy említés történt volna róluk. 1911. november 15-én Ferenczi Zoltán, a Petőfi Társaság alelnöke azután egyszerre tíz forradalmár-portrét vesz át özvegy Jókainé Nagy Bellától és a gyűjtemény leltárkönyvébe és a képek hátára külön-külön is feljegyzi, hogy „azon tíz kép egyike, melyek előbb Petőfi, majd Jókai lakásában függöttek". A mai napig nyitott kérdés maradt, hogy hogyan kerültek a litográfiák Júliától Jókaihoz. Ezúttal a leltári bejegyzés