V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
MARTINKÓ ANDRÁS: Alkotásmód és kronológia
könnyű, csak Petőfinek kell lennie hozzá az embernek.) Egy strukturalista elemzésnek éppen ezért nem volna nehéz a Petőfi-vers általános modelljét felállítania, e modellből csak nagyon ritkán hiányoznék a valóságos fizikai (meg persze életrajzi, történelmi) környezetből nyert információ, mint impulzus. Különösen a vizuális és auditív érzetek töltik be a fizikai impulzusok szerepét. És minthogy Petőfi — éppen a most vázolt sajátos alkotásmódja jegyében — nagyon gyakran meg is nevezi ezt az indító (vagy továbbvivő) impulzust, lehetőség nyílik rá, hogy az ilyesféle utalást felhasználjuk a kronológiai finomításhoz is. De előzőleg hadd mutassam be egy versen: Petőfi miként esik bele saját csapdájába azáltal, hogy túlfeszíti vers és élmény születésének s kialakulásának egyidejűségét, illetve azáltal, hogy képtelen az impulzustól a kész műig tartó egységes alkotásfolyamatból kilépni. A már címével is kronológiai jelzést adó Sovány őszről van szó. (1844 ősze, de ez most nem fontos.) „Szüret van, úton, útfelén", s — megmondja — akkor észleli mindezt, mikor „Búsan Budára kullogok, / Megállok a vár tetején; / Nagyszálnak borszülő hegye / Távolból kékellik felém." íme: alkotói jelen, szimultaneitás, reális környezet, — amikor furcsán nyekken a vers, s mindez megtörik, helyesebben minden átmenet nélkül egy ugyancsak jelenidejű és helyszíni .igazságú más alkotói környezetben mutatja magát a költő: a szobájában van, asztalára könyökölve verset akar „kinyögni" a borról, majd bosszúsan ágyba vágja magát, s „Hejh, a szüret, ezt mormogom", „Fülig a takaró alatt". Sőt a következő sorokban — már nem is itt vagyunk: ,,. . . a szüretről álmodom /Sa borról minden éjjelen: / S másnap megint, mint az előtt, / A száraz kortyokat nyelem." Mért csapda ez a vers? Mert első fele olyan jelent és iíí-et mond s alkot, melyről kiderül, hogy múlt és ott, sőt egy második jelen és „itt" (szoba, asztal, ágy) is múlt és máskor lesz a „másnap" mint új jelennel szemben. De így „bűnhődik" az, aki csak jelen konkrétumok átéléséből tud verset írni s az élményformálás folyamatát csak folyamatos jelennek tudja látni... Persze mikrokronológíai szempontból a vers szintén „csalódás": valójában mikor is született, Budára menet? a Vár tetején? otthon a szobában? másnap? Ez persze szélsőséges eset. Az efféle utalásokat kronológiánk finomítására általában nagyon jól felhasználhatjuk, ha sok-sok vers elemzése után elfogadjuk, hogy ezek az utalások a fizikai környezet realitásaira vonatkoznak. Aligha lehet jobban félreismerni Petőfi alkotásmódját, mint Meltzl Hugó tette, amikor Petőfire egy Goethe-nyilatkozat igazságát akarta ráerőszakolni, ti. hogy a legszebb tavaszi dal „télen terem meleg kályha mellett". Ezt egy, az Etelkéhez c. versről szóló cikkében mondja: 10 a verset 1844 decemberére keltezi annak ellenére, hogy a vers születésekor (nem leírásakor!) Petőfi így látja a Margitszigetet: „A szigetről zöld falomb / Mártja a vízbe magát" — de Meltzl: „Ha költőnk a Margitszigetet nyári díszben látja, megvagyok [!] győződve arról, hogy rideg hóval leplezi be költeményében!" — A magam részéről az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve — s még Illyés Gyulának — egyébként logikus megállapítása mellé is, hogy ti. a Befordultam a konyhára ... „a tűzrakó kislánytól a lehető legtávolabb, egy márványasztalon, egy kávéscsésze szomszédságában pillantotta meg a napvilágot" 16 — mernék egy hm-ig menő kérdőjelet tenni. Az persze majdnem bizonyos, hogy a vers ott, olyan körülmények közt „pillantotta meg a napvilágot": azaz ott írta le Petőfi, de ott született-e lelkében, és az a konyhába való befor15 h + h: Etelke (+ január 7. 1845.) MPolgár, 1875. 7. sz. jan. 10. „Tárca". 16 ILLYÉS GYULA: Petőfi Sándor. 1967. 100.
