V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

RÓNAY LÁSZLÓ: A Nyugat Petőfi-képe

tikus forradalmi politikájából, s némely fiatalos affektált rakoncátlankodásából akarják megalkotni Petőfi képét, megfeledkezvén mindazokról a vonásokról, melyek az ő ideáljuknak ellentmondhatnának." Hartmann János Petőfi-tanulmányok című könyve fő értékének azt tartja, ami a fő hibája: „megérezteti velünk, milyen mély belső összefüggés van Petőfi korláttalan forradalmi természete s erkölcsössége és — bizonyos mértékben így nevezhető — korlátoltsága között." S ezek előrebocsátása után írja le Babits a sokat idézett s joggal elmarasztalt sorokat: „Mert tény, hogy Petőfi a legerkölcsösebb és (erkölcsi szempontból) a legkorlátoltabb költőkhöz tartozik, akik valaha éltek, s aki csak a forradalmi külszínt hajlandó benne látni, alaposan félreismeri. Legmélyebb hajlamai és nézetei Petőfit tökéletes nyárspolgárrá teszik, s jobban vizsgálva még forradalmiságán is észrevesszük ezt a (nincs jobb szó) nyárspolgári színezetet. A fődolog, hogy Petőfiben e két véglet: forradalmiság és nyárspolgárság, korláttalanság és korlátoltság szorosan összefügg, mert egy tőből fakadtak, szülőjük az egészség. Petőfi valósággal tipikus egészséges kedély, amihez épp úgy hozzátartoznak az erőtől és egészségtől duzzadó túlzásai, mint mély erkölcsi érzése és optimizmusa. Petőfi forradalmiságában semmi sincs a dekadensek forradalmiságából; sőt, annak éppen ellentéte." Babits tanulmányának némelyik megállapítása teljesen átment a köztudatba, feltétlenül vallatóra kell hát fognunk írásának forrásait is, hogy megnyugtató képet nyerjünk Petőfivel kapcsolatos nyilvánvaló ellenérzésének okáról. Negyedszázaddal később — túl az ifjúság túlzásain és exhibicionizmusán, melyek e tanulmányban is ott lappanganak — egy mellékmondatában ezt írja: „Én gyermekkoromban Petőfiből, Aranyból jöttem rá először, hogy mi a költészet. Vörösmarty idegenebb volt, fenségesebb és szinte mondhatnám, félelmesebb."

8 Ifjúságában is foglalkoztatta Petőfi, már csak azért is, mert az 1903—1904-es egyetemi év második félévében Beöthy Zsoltnak két előadását is hallgatta az egyetemen, s az egyik, A magyar irodalom Petőfi és Arany korában című kollégium nyilván hozzájárult Petőfiről alkotott — s aligha tévedünk, hogy épp Beöthy hatására is negatív — képének kialakulásához. Az a portré, melyet Beöthy rajzolt Petőfiről, a hangos magyarkodástól kezdettől idegenkedő Babitsot nyilvánvalóan a költő ellen hangolta. S ez az elutasító magatartás csak lassan enyhül. Már a Petőfi és Arany után alig öt esztendővel írt Magyar irodalom című vázlatában is tompítja a kép kiélezetten negatív vonásait, bár alapkoncepciója e két írásának bizonyára ugyanaz, hiszen most is megismétli, hogy Petőfi alapjában teljesen egyszerű lélek, s kevés árnyalata van költészetének, de már nem utasítja el friss egészségét. „Petőfinél félreértettebb alakja nincs a világirodalomnak — mondja. Az a romantikus sablonhős, akit Petőfiben dicsérget a külföld, egy tipikus legenda — nem Petőfi, a költő. Azt, ami Petőfi igazi nagysága, a szemet, a kedélyt, a nagy gyermek egész friss, ép, nagyszerű lelkét, e csodálatosan éles és természetes naturalizmusát a fiatal látásnak: hol sejtik? hol bánják? Pedig Petőfi a legkönnyebben fordítható költő: csupa ötlet, s oly kevés árnyalat."

0 Gellért Oszkár az Egy író életében érezteti, hogy Babits Petőfiről rajzolt képét a Nyugat körében is bizonyos ellenérzés fogadta. Alighanem téved azonban, amikor úgy érzi, hogy Babits tanulmánya csak játék a szavakkal, mint az 8 A mai Vörösmarty c. tanulmányban. Megjelent a Keresztül-kasul az életemen c. kötetben. 9 Magyar irodalom. (Vázlat. 1916.)