V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: Apokalipszis helyett kataklizma — A „Szörnyű idő ..." elemzése

gonoszokat elpusztítja, a jóknak pedig örök boldogságot biztosít. A választott nép elnyeri szenvedései jutalmát. Petőfi költészete szinte kezdettől fogva az elkövetkező végítéletet hirdeti. Eleinte tisztán személyesen, történeti aspirációk nélkül várja, „hogy megjő a kor", „Él az isten, a ki annyi bánatért / Tán megadja akkor a várt pályabért" (K . . . Vilmos barátomhoz, 1842.), „Egykor annál bőkezűbben / Nyújtja majd a bért" (Barátimhoz, 1843.). A jövő tündérkert (Távolból, 1843.). Azonban csakhamar az elnyomott haza bilincseinek összetörését várja az „ítélet napjától" (Rabhazának fia, 1844.), majd kritikusait, Keresztelő Szent János stílusában „kígyófajzatoknak" nevezve őket, fenyegeti a gyilkoló idővel (Gyalázatos világ!, 1845.). Még a szerelemféltest is az örök kárhozatot trombitáló angyal apokaliptikus képével festi egy ízben (Nincs jogom, hogy . . ., 1845.). Egy meditáló versében ugyanolyan hirtelen hangváltással lép elő az egész világot elégető tűzvész képe, mint A Tisza végén az árvíz (Hegyen ülök, 1845.). A méltatian uralkodó emlékoszlopát az idő döntötte le: „Az idő igaz, S eldönti, a mi nem az". (Voltak fejedelmek . . ., 1846.). A forradalmi olvasmányok hatását első ízben értékesítő nagy vers, a Levél Várady Antalhoz tehát korántsem előzmények nélküli. Itt jelenik meg azonban először a javító célzatú világvége elkerülhetetlen velejárójaként a vérözön. A Csalogányok és pacsirták (1846.) szerint a beteg emberiségnek az ég küldi az orvost, a jövendőt. A múlt: holt idő. Ez évből való a jól ismert Véres napokról álmodom ... és az Egy gondolat bánt engemet, apokaliptikus költészetének e két ékessége. A Palota és kunyhó a szegényeket az elorzott múltért és jelenért a terminus értékűen használt „végtelen jövő"-vel vigasztalja (1847.). Amíg nincsen szabadság szülte béke, addig tartson csak a háború az ítélet napjáig (Háború volt. . ., 1847.). A Világosságot! (1847.) a sóvárgott végidőt, megint jellemző szóhasználattal, „az általános boldogság korának" nevezi. Ez évben kelt Az ítélet: ebben teljesen kidolgozott apokalipszist nyújt, az armageddoni csata megfelelőjével. „Két nemzet lesz a föld ekkor . . ." Arany Jánostól Pestre utaztában tréfásan az ítéletnapot emlegeti a lassú szekérrel kapcsolatban (Utazás az alföldön, 1847.). Vörösmarty dualizmusát, Isten—Ördög harcát öltözteti forradalmi szimbólumba a végidőt közel sejtő Kard és láncz (1847.). A végső nagy csatáról ábrándozik a Beszél a fákkal a bús őszi szél (1847.), a haza homlokáról a töviskoronát levevő kedvezőbb, szebb idő után sóhajt máskor (Elértem, a mit ember érhet el. . ., 1847.). Az utóbbi két versben a szerelmi boldogság kontrapunktikus motívumává lesz a végítélet. Kazinczy Gáborhoz szinte csak retorikus fogásként alkalmazza, de a célzás így is világos, mit jelent a gőgre és butaságra következő végítélet. A jelen sík rónaság, „De ott a jövendő Sziklás vadona, . . ." (A haraghoz, 1847.). A táblabíró fél az ítélet elkövetkező napjától. És eljött, kitört a forradalom. Először Olaszországban : „Eljő, eljő az a nagy szép idő, A mely felé reményim szállanak, . . ." Az egyelőre tétlenkedő magyaroknak a szemére hányja, hogy nem törődnek a jövővel (Rózsavölgyi halálára). Az országgyűléshez intézett versében nemzeti tematikára alkalmazza korábbi, forradalmi fogalmazását: „Azon nemzet gazdag végetlenül, Mert a jövendőt bírja örökül." Az 1848 eljönni látja a végítéletet az Isten igazságot osztó kardjával. Korábban a haldokló emberiséghez orvosként jött a jövendő: ez az ötlet is nemzeti alkalmazást nyer most: 15-ik marczius, 1848. A királyokhoz intézett fenyegetésében úgy tudja, hogy az égi bíró már megszámlálta napjaikat. A Rákóczi nemzeti célzatúvá avatja a végső, eldöntő nagy csatát. Az Ausztria nyíltan Jézus apokaliptikus jóslataira céloz, amikor Jeruzsálem pusztulását emlegeti. János jelenéseit hasznosítja bőségesen a világ négy sarkának megrendülését