V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)
FENYŐ ISTVÁN: Petőfi és Kölcsey — Adalék az „apostol-motívum kialakulásához
szükséges volna részletesebben szólnunk.' Éppen ezért csupán arra utalok, hogy e mű, melyet a marxista kutatás méltán tart 1848 forradalmisága legművészibb alkotásának, egyszersmind az európai romantika egyik legjelentékenyebb vállalkozásának, egy férfit állít hősként elénk, egy sorsába bele nem nyugvó, a társadalmon kívülhelyezkedő embert, — jellemet, ki életideáljaiért szembeszáll egy egész világgal. Bemutat egy hőst, ki nem „magának" született, de a hazának, — a millióknak, kik ugyanekkor ellenségesen, vagy értetlen közönnyel taszítják el maguktól. Karakterét az adja meg, az teszi felejthetetlenné, hogy nem hajol meg senki előtt; hogy íróként egy betűt sem ír le abból, mi nem „Lelke forrásából fakadt"; hogy lelkének fensőbbségét hajlíthatatlanul szembehelyezi mindazzal, ami a szolgaság, a konformizmus, a megalkuvó csúszás-mászás szellemét képviseli. S teszi mindezt magányosan, magárahagyatottan, feláldozva önmagát és szeretett családját, egyedül a távoli jövőben bízva. Olyan két végén égő gyertyaként, mely csakugyan ,,. . . míg másoknak világít, tulajdon életét fogyasztja el." Kivételes ember Petőfi Szilvesztere, messzevilágoló „lángoszlop", a küzdő embernek, a cselekvő emberi nagyságnak szinte szélsőségesen felfokozott jelképe. Örök költői szimbóluma valóban az emberi szellem szabadságáért és a személyiség jogaiért síkraszálló társadalmi egyéniség önfeláldozásának. Mind e megállapítások Az apostol hőséről azonban aligha újszerűek, sőt önmagukban — az eddigi Petőfi-irodalom nyomán — közhelyek. Funkciójuk, értelmük azonban megvilágosodik akkor, ha e fentebb körvonalazott szilveszteri hőstípust összehasonlítjuk a megelőző említett másik írókarakter-formálással, a Kölcsey-emlékbeszédben adott Kazinczy-jellemzéssel. E portré ugyanis már nagyerejű intonációjában egy Szilveszterhez sok tekintetben hasonló életutat és feladattudatot körvonalaz: 8 „Mi szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi köréből kiemelkedik; s magát valami nagy és szent, és milliomokat érdeklő cél után intézi! Mi szép világosító csillagként tűnni fel ezrek előtt; . . . Azonban ez, ami ily szép, nem egyszersmind ily boldogító is. Hányszor nem talál a hévvel ölelő kar borzalmat okozó hideg illetésre! Hányszor süllyed el a küzdő fénnyel és veszéllyel teljes pályája közepén, áldás és szánakozás által nem kísérve! Sőt hányszor kell magának a fennragyogó célnak nyom és remény nélkül leszállnia, midőn az érette vívó lélek elkeseredésében áll ott, s honának és korának érzéketlenségét átkozza." Szilveszter osztályrésze a szakadatlan szenvedés, de számára az igazi „keresztet", a fullasztó kínt nem a saját sorsa jelenti. Két tényező teszi végképp elviselhetetlenné gyötrelmeit: családjának a sorsa, s a tömegeknek, akikkel kapcsolatba kerül, részvétlensége, érzéketlensége. A dohos-penészes kis padlásszobát, a durva szalmazsákot, az éhezést, a másolást, amelyből tengődnie kell (bizonyára véletlen, de megemlítjük: az öregedő Kazinczy is ezt végezte családja fenntartá7 Az apostollal marxista megközelítéssel eddig legrészletesebben két mű foglalkozott: FORGÁCS LÁSZLÓ: i. m. és PÁNDI PÁL: Jegyzetek Az apostolról. MTA I. Osztályának Közleményei. XXVI. k. 1969. 151—182. Találó szempontokat nyújt a mű megértéséhez továbbá SÖTÉR ISTVÁN: Petőfi Sándor: Az apostol. Üj Hang 1953. 4. sz. 90—94.; LUKÄCSY SÁNDOR: ,,. . . és piros zászlókkal" című tanulmányának 3. része. Kritika 1968. 3. sz. 13—29.; FEKETE SÁNDOR: A vívódó Petőfi. Kortárs 1968. I. k. 3. sz.; I. G. NYEUPOKOJEVA: „Az apostol" a korabeli európai irodalom koordináta-rendszerében. MTA I. Osztályának Közleményei XXVII. k. 1971. 1—2. sz. 161—178. 8 KÖLCSEY FERENC: Emlékbeszéd Kazinczy Ferenc felett. Kölcsey Ferenc összes művei. Bp. 1960. I. k. 713—722. Idézeteim a továbbiakban e kiadásból valók.
