V. Nyilassy Vilma szerk.: 1823–1973 Petőfi (A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 10. Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1973)

FENYŐ ISTVÁN: Petőfi és Kölcsey — Adalék az „apostol-motívum kialakulásához

E kérdésünkre Petőfi versében a felelet. Idézzük 1846. szeptember 7-éin alkotott Nagykárolyban című költeményét: Hát e falak közt hangozának Nagy szavaid, oh Kölcsey? .. . Ti emberek, nem féltek: épen E szent helyet ily nagy mértékben Megszentségteleníteni ? Nem féltek-e, hogy sírgödréből Kikél a megbántott halott? Hogy sírgödréből ide jő el, S — hogy hallgassatok — csontkezével Szorítja össze torkotok? Nem, ő a sírt el nem hagyandja; De lenn, sírjában, nem hiszem, Hogy könnyei ne omlanának Éretted, te az aljasságnak Sarába sűlyedt nemzetem! Mily szolgaság, milyen hízelgés! S mindig tovább mennek, tovább, S ki legszebben hizelg, az boldog. — Ha már kutyákká aljasodtok: Miért nem jártok négykézláb? Isten, küldd e helóta népre Földed legszörnyűbb zsarnokát, Hadd kapjon érdeme díjába' Kezére bilincset, nyakába Jármot, hátára kancsukát!'

1 Megrázó, felháborodottan káromló, az indulattól szinte izzó alkotás, igazi Petőfi-vers; a „petőfiség" lényege nyer benne művészi megörökítést. A prózai monológ robbanásszerű áramaiból építkező versbeszéd egyetlen kiáltásként hat, dikciója az ellentéteken épül: a ..megbántott halott" és az élő sokaság ellentétén, a megyei spectabilisek dagályos nemesi retorikája s a „torkot szorító" honpolgári felelősségre vonás kontrasztján. — leginkább pedig a magányos törhetetlen jellem és a „helóta nép" pólusain. A szolgaság, a hízelgés, a kancsuka-szellem elleni harc hősévé magasodik itt a reformellenzék egykori nagy orátora és vezérköltője. Petőfi az erkölcsi és szellemi purifikátort idézi meg versében, a felelősségre vonót, a társadalmi lelkiismeret ébresztőjét, a hibákat könyörtelenül kora szemére lobbantó közéleti embert — a kritikust. Azt, aki éppúgy megvetette és elutasította a hűbéri Magyarország elmaradottságát, egész szolgarendjét, kasztszellemét, merev és mozdulatlan közfelfogását, mint őmaga. S aki haláláig nem tört meg — a sírgödör, csontkéz, bilincs, járom, kan csuka stb. emlegetése a versben mind a költő korai halála előidézésének körülményeit asszociálja! — e feudális Magyarország elleni sziszifuszi harcában, szemben a nemesi érdekhajhászat mindennapos gyakorlatával. Egy olyan erkölcsileg feddhetetlen, szavával élve „szigorú erkölcsű" kölitő-pohtikusnak állít benne emléket Petőfi, aki feláldozta, felemésztette magát egy új haza és egy új nemzet kialakításáért folyó, jobbára magányosan vívott küzdelmében.