Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
alapját annak, hogy e sajátságosan magyar irodalomtörténeti mozgalom kiváló alkotói visszatérjenek ós értékeiknek megfelelően elhelyezkedjenek az irodalom életében és az olvasók köztudatában. 1 9 6 1 — 1 965 Ezt a periódust Illyés Gyula igazi „visszatérésétől" — az Üj versek megjelenésétől — a költő új, nagyszerű alkotó-korszaka kezdetéig, 1965-ig számíthatjuk. A periódus lényege, hogy ennek folyamán fokozatosan megszűnik irodalmunkban a Révai József mondotta „Illyés-probléma". Fontos vitákat szemlélhetünk, de ezek — műfajonként újrafelmérve az eredményeket — egyre beljebb kerülnek IUyés Gyula életművén; föloldódik az a kényszer, melyben a költő műalkotásait napi-politikai ,,igen-nem"-ekre egyszerűsítve kellett megítélni. Kialakul az alapállás, miszerint Illyés Gyula munkássága döntően a szocialista irodalom körén belül épül és helyezhető el, ha ő maga sok kérdésben vitázik is a szocializmus napi gyakorlatával, s ha vele vitáznak is, egyes művei és elgondolásai fölött, a kommunista kritikusok, irodaiompolitikusok. így fogadják az 1956 óta írott Üj versek kötetét, „szenvedést és vigaszt" látnak benne, megérezve az őszikés, élettől búcsúzó hang mögött a látszólag — és irónia nélkül — a múlt harcaira, hitére, de tartalmában a jelenre vonatkozó nosztalgiát. A Kézfogások nemzeti, közéleti szenvedélyében kiteljesedő befejezettségéhez mérten, az új kötetből feldúltságot, görcsös befejezetlenséget olvas ki a kritika, ugyanakkor bizakodó és biztató tartalmat is. 140 Jóllehet, más marxisták úgy ítélik, hogy egyetemessége csak a sajátos „iUyési kisvilágban" érvényes, ahová „lényegében világnézeti korlátok szorítják", de ezzel a megállapítással sem kívánják „költői rangját, helyét" kérdésessé tenni. 141 A kommunista kritika védelmébe veszi 142 a kötetet a vallásos világnézet támadása eUen, amely — ha kimondatlanul is — a halállal viaskodó verseket racionális, materialista feleletükért művészileg próbálja elmarasztalni. 143 Másfelől fellép 144 az olyan kritikátlan rajongással 145 szemben, amely a vívódó kötetet eszményinek, a Kézfogásokhoz képest előrehaladásnak tekinti, s méltatlannak mond minden bíráló szót. A közeledés reményének, de még bizonyos mérvű kívülállásnak érzékeltetése is jellemző 1962-ben, Illyés Gyula hatvanadik születésnapján. Sőtér István az Irodalmi Színpad ünnepi estjén felolvasott beszédében 146 reálisan megállapítja, hogy „kevés olyan költőnk van, akiben az elmúlt évtizedek történelmi ellentmondásai oly őszintén és szenvedélyesen fejeződnének ki, mint Illyésnél. Lírai pályája azért is emelkedett az utóbbi évtizedben, mivel ezeket az ellentmondásokat növekvő szenvedéUyel fejezte ki." Népiesség ét, nemzet-eszményét és társadalmiságát olyan egységnek látja, „aminőhöz hasonlóval csak a magyar irodalom nagy, forradalmi költőinél találkozunk". „Illyés utolsó korszaka — mondja — küzdelem az új össznemzeti költészetért" — s gondolati lírájá140 BÉLADI MIKLÖS: Illyés Gyula új versei — Élet és Irodalom 1961. 46. sz. 7. 1. 111 DIÓSZEGI ANDRÁS: Illyés őszikéi — Kortárs 1961. 10. sz. 604—613. 1. 142 ILLÉS LAJOS: Világnézet és esztétikum — Üj Írás 1961. 10. sz. 940—941. 1. 113 RÓNAY GYÖRGY: Illyés Gyula: Üj versek — Vigilia 1961. 561—564. 1. 144 ILLÉS LAJOS: Egy különös kritikai módszerről — Üj írás 1962. 3. sz. 246—249. 1. 145 BATA IMRE: Illyés Gyula: Üj versek — Alföld 1961. (szeptember-október) 74—84. 1. 110 SÖTÉR ISTVÁN: IUyés Gyula, Tisztuló tükrök, Gondolat, 1966. 205—208. 1.
