Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
kai 120 szemben, akik „megbocsátják", sőt helyeslik Illyés eljárását, miszerint felnagyította hősét — olyannak ábrázolta, amilyennek lennie kellett volna — azt állítja, hogy kicsinyítés történt Dózsa forradalmiságát tekintve. Leszögezi, hogy Illyés Gyula Dózsáéban az egész magyar nép tragédiáját ábrázolta, így a mű történelmileg pesszimista — se ponton élesen szemben áll más méltatok forradalmi és szocialista optimizmus érzékelésével. Durva hamisítás volna azokban a kritikákban, amelyek Illyés drámájában nemzeti érdekű, forradalmi, optimista alkotás aktualitását látták, valamiféle ellenforradalomra készülődő vagy revizionista szándékot feltételezni. Márcsak azért sem, mert 1956 nemcsak az ellenforradalom éve volt, hanem — különösen az év első felében, akár az idézett kritikák is tanúsíthatják — a magyar kulturális és közélet tisztulásának, az irodalmi értékrend helyreállításának ideje is. Az idézett kritikusoknak ellenfelei voltak azok, akik később a pozitív irányú lendületet hamis pályára siklatták. A felemelt hangú kritikai elismerések mögött legfeljebb azt észlelhetjük, hogy egyrészt Illyés nagy drámatrilógiája, másrészt az immár szabad véleménymondás lehetősége módot adott arra, hogy a korábbi méltatlan bizalmatlanságért, meg-nem-értésért megpróbálják Illyést némiképp „kárpótolni". Méginkább tanúi lehetünk — expressis verbis — e becsületes szándéknak, 121 ha a költő csaknem tíz éve magát-várató verseskötetének, a Kézfogásoknak a kritikáit vesszük szemügyre. Ismét azt tapasztalhatjuk, hogy a kötetet egyforma lelkesedéssel dicsérik ellentétes nézetű kritikusok is, de most már néven nevezik örömük tárgyát, így könnyebb a különbségtétel, mint 1952—53-ban volt. Rónay György a kötet címlapja melletti fényképről ezt olvassa le: „Furfang is, magyar, pusztai-magyar, pusztai-paraszti bölcsesség és megőrző óvatosság, a ,két pogány közt' józansága: amikor hajlékonynak kell lenni és csak száz hűtlenség látszatával lehet hűnek maradni . .. Mihez? Egy szilárdan és okosan érzett belső igazsághoz. Azoknak a kis mokány magyaroknak az igazságához, akik apró lovakon nyakukat behúzva ügettek, egyszerre fürkészve előre is, meg sunyítva hátra is, és ,ferde vadmacska-szemmeF kémleltek bele, — de mindig ésszel! — a jövőbe." 122 Következetességét épp következetlenségeiben, hűségét a felszín dolgait illető hűtlenségeiben dicséri, s ez alighanem Illyés forradalmi, szocialista művészi hitvallásainak „elnézését" jelenti. A marxista kritikusok is „egy életre szóló hűség és felelősség tapasztalatáról" szólnak, de a szocialista nemzet iránt. Igaz, a marxista kritika szó- és fogalomhasználata sem egységes: akik a forradalmiság és a szocialista irodalom akkori, szűkebb értelmezése szerint minősítenek, Illyés „racionális humanizmusból fakadó tevékenységét" a „szocializmussal birkózó magyar lírán kívül állónak" tekintik, bár megjegyezve, hogy a szocializmus világa, atmoszférája fő részes költészete megújulásában, humanizmusa kiteljesedésében. 123 Ugyanezt a költői tartalmat más marxisták lényegében a szocialista irodalom határain belül látják: „Szintéziseibe, elgondolásaiba, időnként, időlegesen nem szocialista vonások is vegyültek, vívódásaiban sokszor a forradalmi perspek120 ILLÉS JENö: Illyés Gyula: Dózsa György — Színház és Filmművészet 1956. 3. sz. 168—171. 1. 121 CZINE MIHÁLY : Illyés Gyula: Kézfogások — Üj Hang 1956. 8. sz. 55—56. 1. 122 RöNAY GYÖRGY: Illyés Gyula: Kézfogások — Dunántúl 1956. 17. sz. 85—89. 1. 123 DIÓSZEGI ANDRÁS : Kézfogások — Szabad Nép, 1956. 168. sz. 4. 1. 9 Petőfi Irodalmi Múzeum 129
