Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
talál eléggé lesújtó jelzőt. 107 Az egyik bíráló úgy találja: ,,a konfliktus erősen elvont", „sehol sincs aktuális mondanivaló" benne, 108 más interpretátorok pedig csaknem allegorikus jelentőségűnek fogják fel. 109 A drámát és bemutatása évét tekintve kétségtelen, hogy téves állítás az, hogy „az író pusztán a történelemben keresett ihletést és példát, s nem a történelem és saját kora között az összecsengést". 110 így nézve nem vehetők észre a dráma aktualitásában is kifejeződő értékei, és helyes válasz, hogy „oktalanság a drámák és a jelen közé ellentétet ásni". 111 Mégsem adnánk szívesen igazat annak a másik végletű jelen-látásnak, amely pl. Kónya Lajos verséből szól: „ ... Torkom elszorult, gerincemen végigfutott a szent borzongás, ezek vagyunk, ilyenek, mint Dózsád mutatja..." 112 Helyes és felelős álláspontot közelítenek viszont azok a kritikák, amelyek Illyés művészi jelentőségét megértve, elismerve, (sőt dráma-ciklusának kísérletét Arany eposz-kísérletéhez mérve) a mű értékeinek az elemzésére vetik a hangsúlyt, s az igazi, a magyar forradalmi hagyományokban megőrzött Dózsa-alak megvilágításával igyekeznek a ferdítő aktualizálások útját állni, 113 továbbá Illyés belső fejlődésének fokozataként méltatják a darab erényeit, és Dózsa korának alapvető osztály-ellentétére vezetik vissza a konfliktust. 11 '' Megvédik a dráma művészi értékeit az olyan Dózsa-devalvációk ellenében, melyek szerint IUyés hősének nincsen igazi ellenfele, 115 de elemző bizonyítás alapján vitába szállnak azokkal is, akik — kritikátlanul — végleges tökélyű Dózsa-ábrázolásnak deklarálják Illyését. 116 A drámát valódi értelmében megértő kritika 117 tiltakozott az eUen a ferdítés eUen, hogy Dózsa konfliktusa hazafisága és forradalmisága között volna, de 1956-ban a félremagyarázó olvasatoktól nyilván ez sem lehetett mentes, mint ahogy az olyan hitelesen elemző cikk sem, amely történelmünk elmulasztott lehetőségeit számbavéve, 118 és IUyés drámasorozatát a középpontba állított vezetők-vezetettek problematika szempontjából vizsgálva, meglátja az arra vonatkozó művészi intelmet is bennük, miként válhatnak az egyes vezetők néptribunokká, mások bürokratákká. A túlzó értékelésekkel szemben, megjelent olyan bírálat is, amely (bár elismerve egy nagy jelentőségű dráma születését) kételyeinek ad hangot. 119 A Dózsa-alak eszmei fogyatékosságait keresi, melyeknek következtében nem vezeti, hanem elszalasztja a forradalmat, s azokkal a kritikusok 107 GALSAI PONGRÁC: Illyés Gyula: Dózsa György — Dunántúl 1956. 18. sz. 71—83. 1. 108 NAGY PÉTER: Illyés Gyula Dózsa-drámájáról — Irodalmi Üjság 1956. 9. sz. 1—2. 1. 109 SARKADI IMRE: Illyés Gyula: Dózsa György — Színház és Mozi 1956. 4. sz. UO NAGY PÉTER: i. m. i. h. Hl BÉLÁDI MIKLÓS: i. m. i. h. 112 KÓNYA LAJOS: A Dózsa-dráma szerzőjének — Irodalmi Üjság 195G. 16. sz. 3. 1. 113 söTÉR ISTVÁN: Dózsa György — Irodalmi Üjság 1956. 6. sz. 114 DIÓSZEGI ANDRÁS: Dózsa — Szabad Nép 1956. 50. sz. 4. 1. 115 KEMÉNY GYÖRGY: Dózsa — Esti Budapest 1956. 37. sz. 3. 1. HB KELEMEN JÄNOS: Dózsa György — Művelt Nép 1956. 6. sz. 3. 1. KUCZKA PÉTER: Dózsa György — Nők Lapja 1956. 6. sz. 117 BÉLADI MIKLÓS: i. m., i. h. 118 HERMANN ISTVÁN: i. m., i. h. Hü KLANICZAY TIBOR: Dózsa — vagy a magyar nép tragédiája — Irodalmi Üjság 1956. 14. sz. 6. 1.
