Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
Ebben a periódusban Illyés eredeti művet nem jelentetett meg. (Noha a Dózsa-dráma első változata a Csillagban már ekkor megjelent, joggal csak a következő éveknél tárgyalhatjuk, kritikái is csak akkor látnak napvilágot.) A három magyar népmese-átdolgozást, három mese-fordítást és egy befejező költeményt tartalmazó füzetecske (A csudafurulyás juhász) elismerő és elemző kritikát kap. Reálisan látják úgy, hogy a kis kötet Illyés „költői alkotóerejének, alkotókedvének újabb bizonyítéka". 103 Ugyanakkor a mesék életműbeli szerepe is helyére kerül annak kimondásával, hogy Illyés azon írók közé tartozik, akik „hőseik sorsát a jelenben nem fonhatták össze a közélet, a nemzeti egyetemesség kérdéseivel", így a mesék (és a történelem) világából vonja ki a nép legjobb tulajdonságait, ad erőt ,,a lélek tettekre felkészülő, harci vállalkozására". Külön-külön tudja fogni a szelektív kritika Illyés művészi sugárzása két szólamát: a „történelmi közéletiségnek" és a „mesék erkölcsi emlékjelének" buzdító, humánus optimizmusát, másfelől a jelenkori versek csöggeteg pesszimizmusát. 104 Az 1953-as kormányprogram után a hivatalos párt-kritika — Illyéssel szemben is — engedett a mereven és vulgárisan, napi prakticitások szerint ítélő taktikázásból. Ugyanakkor már jeleit észlelhetjük annak is, hogy a költő műveinek politikai vonatkozásait (látszólag) elkerülő kritikátlan „tisztelgések" megpróbálják Illyést a revizionisták táborába keríteni. Ez jellemzi a közvetlenül 1956 előtti időszakot. 1 95 6 — 1 9 5 7 1956: Illyés körül megint izgatott mozgalmasság éve, amelyet a Dózsa György-nek, a nemzeti-hazafias dráma-ciklus harmadik darabjának bemutatása indít. Visszhangjának ereje — nemcsak a visszhangok számát, hanem a lényeges visszhangok arányát tekintve is — jelentősen meghaladja az előző kettőét és talán minden eddigi Illyés-alkotásét. A mennyiségben és tartalmasságban rendkívüli kritika-anyagot rendszerező elvek szerint taglalni nehéz, mert minden kinyomtatott mondat külön, ráadás-akusztikát kapott azokban a társadalmi, politikai robajlásokban, amelyek az esztendő tragikus végéhez vezettek. A kritikusok — csakúgy mint Illyés — áldozatául eshettek a helyzet kuszaságának: olyan ügy szolgálatába foghatták nézeteiket, amelyet szolgálni nem szándékoztak. A felelős kommunista kritika azonban beszámította — amennyire lehetett — ezt a hamis akusztikát, mikor kimondta a véleményét. A Dózsa fogadtatása és fogadtatásának ideje abban is különbözik az előző két drámáétól, hogy egymással ellenkező, végletes állásfoglalásokat fakaszt. Illyés legnagyobb 1945 utáni teljesítményének tartják, 105 olyan műnek, amelynek szerzője „nem egyike a jó magyar íróknak, hanem művészi átfogója, áttekintő je korunknak", akinek „sajátos hely", „kiemelkedő rang" 106 jár. S napvilágot lát olyan — értetlen — vélemény is, amely a műre (mint drámára) nem 103 KELEMEN JÄNOS: Illyés Gyula: A csudafurulyás juhász — Művelt Nép 1954. 12. sz. 7. 1. 104 BÉLÁDI MIKLÖS: Illyés Gyula: A csudafurulyás juhász — Csillag 1955. 6. sz. 1302— 1304. 1. 105 BÉLADI MIKLÖS: Dózsa — Üj Hang 1956. 3—4. sz. 65—68. 1. 106 HERMANN ISTVÁN : Történelmünk elmulasztott lehetőségei — Csillag 1956. 4. sz. 759—771. 1.
