Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

KENYERES ZOLTÁN: Illyés Gyula irodalomszemlélete

KENYERES ZOLTÁN ILLYÉS GYULA IRODALOMSZEMLÉLETE A stílus, vagyis az ember A könnyebbség kedvéért azonos névre keresztelt kétkezi magyarok, a „Jóskák", naponta érkeztek a Gare de l'Estre. Az otthoni nyomor elől menekültek. A húszéves Illyés naponta indult fogadásukra. A pályaudvarról kilépő, elszorult szívű falusiak ládáját, batyuját is felkapta olykor, s a tolmács mellett a hordár szerepét is magára vállalta. — A Hunok Parisban c. önéletrajzi regényében vall erről. Irodalmi esszéit böngészve óhatatlanul eszünkbe villannak ezek a képek, amikor arról olvasunk, miként görnyedt később Nagy Lajos súlyos bőröndje alatt egy 10 000 kilométeres utazás során. Az asszociációt nem a helyzet azonossága teszi, hanem a hangvételé. A regény és az esszé tónusa ugyanaz. A hely, az idő, a szereplők különböznek, a kép feladata is más, színei azonban megegyeznek. Illyés életműve egy tömbből van kivésve. Ezért oly nehéz elhatárolni műfajait egymástól és elfogadható meghatározást találni rájuk. Milyen írásokat tartalmaz az Ingyen lakoma két kötete? Hová sorolhatók a Kháron ladikján elmélkedései és jegyzetei, valamint a Hajszálgyökerek cikkei? Kritikák, esszék, jegyzetlapok, tárcák, szubjektív vallomások? Egyik sem, a szavak megszokott használata szerint. Nem kritikák a napilapokban és folyóiratokban divatozó műfaj értelmében. Nem esszék a magyar esszé eddigi hagyományai alapján. S hogy szubjektív vallomások — némelyikük a patika-mérleg pontosságával is felér. Élményszerű, képszerű, írói eszközökkel kimunkált darabok. Regényeiben meg értekezéseket találunk. Lírájában az objektív tárgyiasság követője, de Sárköziről szóló 1946-os tanulmányának egy-egy bekezdésében mintha egy lírai nekrológ szakaszai szólalnának meg. Értekező prózájában tehát kétségkívül van valami meghökkentő, elődeihez hasonlítva szokatlan hangot üt meg — ez a hang, ez az előadásmód valahonnét mégis ismerős. Köztudomású, hogy a magyar próza nyelve, ahogy ma használatos, vagy ahogy többé-kevésbé még ma is élvezhető, a 19. század folyamán alakult ki,